A Netflix egy újabb saját gyártású filmet dobott a piacra. Ezúttal a sci-fi műfajában próbáltak szerencsét, kevés sikerrel. 2073-ban az emberiség problémáinak gyógyírja a népességszabályozásban rejlik, egy családba kizárólag egy gyermek születhet. A törvény hatályba lépésekor az életben lévő testvéreket elaltatják, hogy aztán a közeli vagy távoli jövőben, egy jobb világban ébredhessenek fel.
A történet hét egypetéjű ikertestvérről szól, akik 30 éven keresztül képesek voltak titokban tartani létezésüket. Nevüket a hét különböző napjairól kapták, így a film címe a cselekményt beindító eseményre utal, a Hétfő nevű lánytestvér eltűnésére.
A film kifejezetten ígéretesen indul, számba véve és ok-okozati sorrendbe állítva a természeti erőforrások kimerítését, a klímaváltozást és a genetikailag módosított élelmiszerek fogyasztásának rövid és hosszú távú következményeit, másrészről pedig megkapargatja az identitás fogalmát egy elnyomó rendszer falai között.
A kétórás játékidő alatt azonban vajmi keveset tudunk meg a történet helyszínéül szolgáló világ eredetéről, felépítéséről és irányításáról, azon kívül, hogy még a legromosabb épületben is minden retinaszkennerrel vagy ujjlenyomatolvasóval működik, amit az alkotók a sokkhatás kedvéért egyáltalán nem félnek kihasználni.
Az egykepolitika bevezetését szorgalmazó szereplő, aki egymagában szimbolizálja az elvetendő rendszert és ennek megfelelően magát a gonoszt, rettentően kétdimenziós. Tettek ugyan kísérleteket a karakter árnyalására, de túl keveset szerepeltették ahhoz, hogy egy hús-vér emberi lényt lássunk viszont a képernyőn, és ez sajnos nem csak rá igaz.
A Tetovált lány trilógiából ismert Noomi Rapace színészi kvalitásai elvitathatatlanok, egyértelműen ő viszi a hátán a filmet, a rendelkezésre álló időben azonban képtelenség hét karaktert mélyrehatóan bemutatni és megismerni, márpedig a Sötét árvák zsenialitása és komplex karakterdrámája után – amelyben Tatiana Maslany eltérő személyiséggel rendelkező klónokat alakít – megfelelően rétegzett tartalom nélkül kevésnek bizonyul a technikai bravúr.
A történet ezen kívül is rengeteg ismerős elemmel dolgozik kezdve a Mátrixtól az Éhezők viadaláig, a disztópikus díszletek mögött kialakuló családi dráma narratívája pedig egyértelműen a Sense8-re hajaz.
A 7 lánynak egy személyt, egyetlen egy identitást kell megformálnia, amihez mindenkinek birtokában kell lennie az összes információnak, a sikert pedig képességeik egyesítésével, csapatmunkával érik el.
A napok váltakozásával mindig más és más testvér lép ki a külvilágba a rejtély megoldására vállalkozva, amit az alkotók egy izgalmas akció-thrillerként szeretnének eladni nekünk. A nagy fordulat azonban már az első fél óra után kikövetkeztethető, az akciójelenetek pedig önmagukban nem annyira izgalmasak, hogy a képernyő elé szegezze a nézőket.
Mindent számba véve, a film leggyengébb része mégis a befejezés. A történet végkifejlete teljesen leegyszerűsített, a finisre fordulva az alkotók sutba vágták a film elején felvezetett témákat és a teljesség igénye nélkül az egyszerű, de hatásos utat választották a lezárásra, amivel a Netflix a sokkal jobban megírt sorozatain edzett közönségét küldte padlóra.
[fb_button]
Hahh, aham, egy színész játszik 7 karaktert… ahamm… most ezek komolyan azt hitték, hogy az Orphan Black hullámot meglovagolva bárki is képes lenne Tatiana Maslany nyomdokaiba lépni? Abszolút esélytelen…
tegnap láttuk, nekem bejött. aktuális témákat feszeget, jól fenntartja a feszültséget, nekem a vége is tetszett. ha nem lennék szülő, nem érezném át a “mindent a gyerekeimért” feelinget. de az vagyok, szóval átjött. a színésznő szerintem szenzációs.