The Uncertain [Episode 1: ’The Last Quiet Day’] (2016) – játékteszt

2016-ban a CommonGames letette alapjait egy futurisztikus és egyben apokaliptikus indie játéknak, ami eleget tesz minden olyan elképzelésnek, hogy a jövőben teljesen a feje tetejére fognak állni a dolgok. Mindezt egy „érző” vasszerkezet nézőpontjából mesélve. Ez a The Uncertain.




A 22. században járunk egy feldúlt és teljes egészében átalakított világban, ahol csak egy faj él: az emberek által létrehozott robotok.

Mindenhol csak az érzelmeket nem ismerő, szimulált masinákat látjuk, akik folytatják mindazt, amit embertársaink maguk után hagytak.

Ez mind csak szimuláció, semmi emberi nincs bennük.

A készítők így írják le az elképzelt világot:

Képzelj el egy világot, amiben nincsen moralitás, se érzelem, mindent a logika ural, a döntések pedig attól függnek, hogy az érték 1 vagy 0.

Főhősünk, RT-217NP­, egyáltalán nem olyan robot, mint a többi. Sokat gondolkodik, mivel nem érti feladatát a világban és magát az emberiséget sem tudja épp ésszel felfogni. Emellett viszont nyugodtan éldegél, saját kis otthonában: szerelget, felfedezgeti az emberek által kreált tárgyakat és közben, ha már lemerülőben van, csak felteszi magát töltőre a saját töltőállomásán. Nagy hobbija még főszereplőnknek, hogy csak úgy a semmiből előkap néhány filmidézetet. Azonban egy nap, rutin munkájából kizökkentve váratlan dolog történik, amikor is egy repülőgép zuhan le a kertjében, majd olyan dologra fog rátalálni, amire még ő sem számított: emberekre.

A probléma ugyanis az, hogy a világot irányító hatalmak végleg el akarják söpörni a humanoidokat a Föld színéről. Ezért jövünk mi, hogy tegyünk valamit!

Innen kezdődik el RT kalandja, aki hirtelen belecsöppen egy társaságba, akik a túlélők védelmére vállalkoztak. Megismerjük Gregory-t és kis csapatát akik – amellett, hogy szintén robotok -, egy elhagyott kórház épületéből irányítva próbálják felkutatni és a megfelelő helyre eljuttatni a megmenekülteket. Csatlakozva hozzájuk arra vállalkozunk, hogy kockára tegyük „életünket”, egykori alkotóink épsége érdekében. Ezek után a játék szó szerint magába szippant minket. Minél tovább játszunk vele, annál jobban kiderül, hogy sablonosnak tűnő sztorija mögött igazából egy hatalmas kérdőjel, egy rejtély áll, ami majd még csak szárnyait kezdi el bontogatni az első epizódban.

A játékmenet során legfőképp mászkálnunk kell, persze adott helyszíneken és az adott lehetőségekhez mérten. Ilyen téren a fejlesztők nem törekedtek a maximumra.

Ezalatt a point & click címek jól megszokott sémáját értem: „Mászkálj a világban és deríts fel helyszíneket, eközben szedj fel tárgyakat, amiket hasznosítasz és beszélj különféle személyekkel, érdekes témákról.” Többször találkozhatunk benne kisebb fejtörőkkel – mini játékokkal-vagy egy kis autóvezetéssel, amik tovább nehezítik, színesítik játékunk. A helyszíneket tekintve nyomozni fogunk egy kórháztól kezdve lakóházon és diszkón keresztül egészen egy barlangig.

Tanúsíthatom, hogy a lebilincselő sztori mellé egy igazán szép külsőt kapunk. Ha külső szemlélőként tekintünk a játékra egyáltalán nem fogunk csalódni, mivel a jövőbeli képeket a fejlesztők egyáltalán nem nagyolták el. (Bár ez a gépigényen is meglátszik.)

Összességében a The Uncertain megtette a kezdőlépéseket afelé, hogy a téma kedvelőinek megadja az alaphangot a játékhoz, és a várakozás kedvét a még tervezésben lévő 2 epizódhoz. Ajánlom ezt a címet kipróbálásra, hisz ha kipróbáljátok, nem lehet semmi hátránya, maximum csak előnye. RT kalandjai folytatódni fognak, abban biztosak lehetünk, méghozzá nem is akárhogyan…

Gépigény:

MINIMUM:

    • Op. rendszer: Windows 7 x64 vagy újabb
    • Processzor: Intel i3 or AMD equivalent vagy jobb
    • Memória: 4 GB RAM
    • Grafika: NVIDIA GTX 570 vagy jobb
    • DirectX: Verzió: 11
    • Tárhely: 15 GB szabad hely
    • Hangkártya: Szükséges




AJÁNLOTT:

    • Op. rendszer: Windows 7 x64 and UP
    • Processzor: Intel i5 processor vagy jobb / AMD Phenom II X6 vagy jobb
    • Memória: 8 GB RAM
    • Grafika: NVIDIA GeForce GTX 9xx vagy jobb
    • DirectX: Verzió: 11
    • Tárhely: 15 GB szabad hely
    • Hangkártya: Szükséges

Értékelés:

[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .