Terápia (2012-) – 1-2. évad kritika

Lassan véget ér a magyar HBO saját gyártású sorozatának, a Terápiának a harmadik évada, ennek apropóján pedig bemutatóval jelentkezünk az első két etapról, hátha valaki még csak most ismerkedik meg az egyik legjobb hazai szériával. [Spoileres írás!]




Hazánkat először 2012 őszén hódította meg a Terápia. Akárcsak a Társasjáték esetében, ez alkalommal is egy adaptációról van szó, melyben egy pszichológusi rendelő mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, míg péntekenként a terapeuta szupervízójának lehetünk tanúi. A sorozat adaptáció mivolta ellenére látható, hogy az HBO igen komoly kockázatot vállalt a hazai bemutatóval. Korábbi szériájuk, a fentebb említett Társasjáték egy romantikus komédia, mely műfajnak jelentős hagyománya van Magyarországon, míg a Terápia, mely teljes mértékben a szereplők közti interakcióra épít, egy egészen új impulzus volt a magyar tévénézők számára.

Az első évad egyik páciense Abonyi Máté (Nagy Ervin), egy rendkívül sikeres gyógyszergyár vezetője. Jótékonykodik, boldog családban él. Látszólag minden tökéletes az éltében, azonban egy leépítés után az egyik volt alkalmazottja megöli a családját, majd végez magával is. Ekkor Mátéban felmerül, vajon mennyi része van ebben a tragédiában, ez az ő terápiájának a kiindulópontja.

Érdekes még ebben az etapban a 16 éves Zsófia (Sztarenki Dóra) esete is, aki egy balesetet követően kerül Andráshoz, a terapeutához (Mácsai Pál). A lánynak szakvéleményre van szüksége, hogy kizárják a szándékosság gyanúját, de a terápiához való kezdeti ellenséges hozzáállása a hetek előrehaladtával együttműködésbe csap át.

A hét többi napján járó páciensek megformálói közt van Marozsán Erika, Szamosi Zsófia és Nagy Zsolt is, a szereplőgárda tehát igencsak tehetséges színészekből áll.

Pénteken András maga kér segítséget.

Fischer Ágnes (Csákányi Eszter) régi barát, aki készséggel nyújt segítő kezet, András magánélete ugyanis romokban hever.

Feleségével (Für Anikó) kapcsolata zátonyra futott, emellett félelem is gyötri, ugyanis nem tudja, hogy képes lesz-e ellenállni a hétfői páciens, Laura (Marozsán Erika) incselkedésének.

A második évadban a hétfői nap Ferencé (Máté Gábor), a kormánypárti politikusé, akinek pánikrohamai vannak. Hamar kiderül, hogy lányával korántsem felhőtlen a viszonya, emellett egy súlyos, múltbéli titok is nyomja a lelkét.

Kedden Orsolya (Péterfy Bori) foglal helyet Andrásnál, aki a felszínen egy vonzó, sikeres nő, ő azonban mégis egy csődtömegnek látja magát, hiszen a régóta várt gólya még nem érkezett meg, és aggódik, nehogy kifusson az időből, már ami a gyerekvállalást illeti. Nagyon hálás szerep, Orsolya egy szókimondó, karakán nő, akinek remek szövegeket írták.

Szerdán az első évadban megismert Petra és Tamás (Szamosi Zsófi és Nagy Zsolt) válását igencsak megsínylő első gyerkőcöt,  Misit (Surányi Áron) ismerhetjük meg. Misi nehezen nyílik meg, az iskolai bántások célkeresztjében áll, ezáltal lelkileg igen sérült, és a szülei válásáért is magát okolja.

Csütörtökön Virág (Kurta Niké) mutatkozik be, aki eredetileg erotikus zavarokkal fordul Ágneshez, aki készséggel átirányítja őt Andráshoz. Azonban hamar kiderül, hogy a lánynak ennél jóval súlyosabb problémái vannak.

Péntekenként András újra Ágihoz jár, és magánélete is viharos, ugyanis, egy régi-új szerelem, Annamari (Kováts Ádél) személyében felforgatja a terapeuta életét.

Nem esett még szó a rendezésről és a forgatókönyvírásról, mindkettő magyar szinten eddig ismeretlen minőséget képvisel.

Rendezett a Testről és Lélekről-t is jegyző Enyedi Ildikó, Nagypál Orsi és Gigor Attila is, a vezető forgatókönyvíró Tasnádi István volt.




Vitán felül áll, hogy az egyik legjobb magyar sorozatról beszélünk, azonban így is biztosra vehető, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. Akinek viszont igen, annak meghatározó élmény lesz végignézni a sorozatot. Arról pedig még nem is ejtettünk szót, hogy milyen fontos volt egy ilyen sorozat létrejötte, ugyanis így végre nem az a kép él majd az emberekben, hogy pszichológushoz csak  őrültek járnak…

Értékelés:

 

[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .