Prey (2017) – játékteszt

A Prey név már alapjában véve a kalandozásról szól. Már nem úgy, ahogy gondolnánk, hanem úgy, hogy az eddig megjelent két játék életre keltése igencsak kalandos volt. Nem csak az első, de a “második” rész is úgy tűnt, nem is fog már megjelenni.

Volt alkalmam végigjátszani az első részt, és bár szerintem is egy igen jó játék lett, egyedi ötletekkel és érdekes történettel, sosem értettem a körülötte lengedező hipe ködöt, miért vannak annyira odáig ezért a játékért.

Pontosan, ezért is nem érdekelt annyira a következő, ami először még az első részből megismert Tommy, az indián történetének közvetlen folytatása lett volna a Human Head Studios gyermekeként, de aztán a Bethesda végül kaszálta az egészet.

Aztán kezdett csak érdekelni, amikor kiderült hogy az Arx Fatalis és Dishonored szériát is jegyző, Arkane Studios kapta meg a projektet és már gőz erővel is dolgoznak rajta.

Az első bemutató videó (Good Morning, Morgan), már teljesen meg is győzött és előrendelés lett a vége belőle.

Nos, a történetünk pofon egyszerű és talán már kicsit ismerős is lehet.

Fő hősünk Morgan Yun, aki a Talos I. nevű űr állomáson egy (egyszerű) kísérleti patkány. A kísérlet célja, pedig nem más, mint a több tíz éve felfedezett Typhon nevű idegen fajból kivont neuromodok használata az embereken, ami történetesen az emberi agyban lévő ismeretlen területeket szabadítja fel, így olyan képességekre tehetünk szert, amikről eddig álmunkban sem gondoltunk volna. (Bioshock Space?)
A történetünk tehát itt kezdődik, illetve egy bal lábbal felkelt napon, amikor valamilyen hiba folytán, a Typhonok kiszabadulnak és megtámadják a Talos I-et.

A Prey már az első pár percben meg fogja nekünk mutatni, hogy ez nem bizony a szokásos FPS végigszaladunk és csak lövünk játék lesz. Szerintem, nem igazán sikerült nekik a túlélő horror feelinget előhozni, pedig próbálták, azonban mindenképp érdemes megemlíteni, hogy mégis sokkal érdekesebb volt így játszani egy belső nézetes lövöldözős játékot, mintha egy Rambo figurával kellett volna csak rohangálnunk, és szórnunk az ólmot. A fejlesztésekhez, fegyverekhez, páncélzathoz (űr ruha) mind-mind tervrajzokat és alapanyagokat kell gyűjtenünk, amihez szükség lesz arra, hogy alaposan körülnézzünk és felfedezzük az aktuális pálya részt.

Nem sokkal a kezdés után, már szert is teszünk egy Gloo Cannon nevű fegyverre, amit magyarul talán csak hab-vetőnek lehetne becézni.

Nekem személy szerint első látásra, nagyon un-szimpatikus és különc fegyver volt, de aztán belemelegedve a játékba, már rá kellett jönnöm, hogy hatalmasat tévedtem, hisz azon kívül hogy az ellenfeleinket beragaszthatjuk vele, hogy aztán a villáskulcsunkkal jól megtestápolózzuk őket, arra is jó, hogy olyan helyekre csináljunk vele utat magunknak, amiket egyébként nem tudnánk megközelíteni a világ életben soha. Nekem a fegyverek száma, elég szegényesnek tűnt, mivel nagy hibám hogy imádom az ellent sokféleképp megbüntetni, azonban ismét rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. A játék ugyanis skilleket is hozott nekünk, amik az elején igaz hogy kimerülnek annyiban, hogy csak a staminánkra, erőnkre és megszokott dolgokra fejleszthetünk, viszont később a Typhonok képességeire is szert tudunk tenni, és mit ne mondjak… itt már azért nekem is mosolyt csalt az arcomra, amikor megfelelően kombinálva a képességeket az arzenálommal, jól oda tudtam nekik csapni.

Viszont, ami a legjobban tetszett a játékban, hogy a Talos I. ami egy szimpla űr állomás kellene hogy legyen, sok-sok ismétlődő dologgal, nem az lesz. Helyeket, helyszíneket el fogunk tudni különíteni, hisz sajátos jellemzői lesznek majd az egésznek. Nem beszélve az alternatív útvonalakról, rövidítésekről és arról, hogy akár az űrben, “légvonalban” is utazgathatunk egyik helyről a másikra, így olyan érzésünk lesz, mintha szabadon kóborolhatnánk az egész játékban. A rejtett helyekről, utakról nem is beszélve, no meg aki szereti a gyűjtögetést és felfedezést, az egy két képesség elsajátításával, valamint kulcs-kártyák megszerzésével, szinte minden helyre be tud majd jutni a végére.

Grafikailag a CryEngine fog majd dübörögni a játékunk alatt, ami szerintem még mindig mesésen illő világot tud körülöttünk felépíteni.

Külön tetszett a Typhonok ábrázolása és a körülöttük jelen lévő effektek. A Talos I kinézete, pedig mindenképp megér egy misét, hisz az ember ha kikapcsolja az agyát és (körbenéz) úgy érzi tényleg egy kutató bázison van. A zenék, annyira nem jöttek be, hogy ha most felcsendülne egy a játékból, valószínű hogy meg sem ismerném, viszont az űr állomás és lények, valamint a környezeti hangok azok nagyban hozzátettek az élményhez. Technikailag semmi gondom nem volt a játékkal, pedig nincs egy bivaly erős gépem, no de tényleg egy több éves motorról beszélünk, amit bár folyamatosan fejlesztgetnek, azért ha egyszer elérjük, hogy fusson egy játék vele normálisan, akkor többször nem lesz bajunk vele, ha az optimalizációra odafigyelnek. Márpedig odafigyeltek, így a Prey teljesen stabilan futott egész végig.  Személy szerint rettentően hiányoltam az átvezető videókat, viszont az olvasmányok, amiknek megértéséhez nem kell perfekt angol, kárpótoltak mindenért.

Számomra ez a Prey nem az a Prey amire vártam.

Nem a régi Prey-nek a folytatása, ez csupán egy nagyon jó játék, amiről sarkosan annyit tudok mondani, hogy egy bioshock az űrben, ami sokkal komolyabban veszi a lövöldét, mint az akciót. Olyan, mint a háborús játékok Brothers In Arms-a, ahol azért a taktika lényegesen fontosabb a reflexeknél. Aki, a régi folytatását várja, az hatalmasat fog csalódni, mert négy betűn kívül, ami a PREY semmi köze nincs hozzá, viszont aki úgy van vele mint én, hogy az előző sem volt neki élete játéka, annak mindenképp ki kell próbálnia, de talán még a prey rajongóknak is, hisz ha a stílust nem is hordozza magában, a sci-fi történettel, a hangulattal mindenképp tiszteleg az előd előtt.

Tesztconfig:

PC
Asus P8H61-MX R2.0
QuadCore Intel Core i5-2400, 3400 MHz
Kingmax FLFF65F-D8KQ9 (8Gb)
Asus HD7970 (GDDR5, 3Gb/384-bit)
OCZ-AGILITY3

[fb_button]