A Porto egy kivételesen szépen kivitelezett, 35 és 8 mm-es kópiára forgatott romantikus film, amiben a 2016-ban elhunyt Anton Yelchin utolsó alakításainak egyikét láthatjuk, illetve a producerek között feltűnik Jim Jarmusch neve is. Kell ennél több?
Gabe Klinger első rendezése olyan, mintha összegyúrta volna Lichard Linklater klasszikusát, a Mielőtt felkel a napot az Egy szerelem történetével, és ehhez egy olyan színészt sikerült megnyernie, aki az Őrülten hiányzol című kétszereplős romantikus drámában már bizonyított Felicity Jones oldalán. A Porto mégsem képes az elődök nyomdokaiba lépni.
Egy ideig ugyan kárpótol minket a super 8-as kamera által rögzített képek nosztalgikussága és a színkavalkádban tobzódó város gyönyörű látképe, mely lágy aláfestő dallamok kíséretében képes kizökkenteni a nézőt a hétköznapok mókuskerekéből, a kellemesnek ígérkező nyaralást azonban kisvártatva félbeszakítja Mati és Jake zaklatott hangvételű rapszódiája.
A film egyik gyenge pontja, hogy mindenféle kapaszkodó nélkül oda-vissza ugrál az időben, ami egyben azt is jelenti, hogy már a kezdetekben egyértelművé válik a két szereplő történetének végkimenetele.
Nem is lenne ezzel probléma, ha a játékidő nagyobb részében bemutatott este és az időben később játszódó jelenetek között felfedezhető lenne bármilyen ok-okozati összefüggés, vagy ha ez a fajta narratíva egy valós, átérezhető döntési szituációt eredményezne a két karakter életében, akik két külön világot képviselnek.
Mati az ambíciózus, tanult, igényes, függetlenségére érzékeny harmincas nő, aki válaszút előtt áll. Jake a tökéletes ellentéte: a diplomata családból származó, annak értékrendjét megtagadó, 26 éves srác alkalmi munkákból él, magányát pedig alkoholba folytja. Ezen túl nem tudunk meg sokkal többet a karakterekről, és a bemutatásuk által felvázolt témák sem kerülnek kibontásra, pedig a szereplők élethelyzetéből fakadó döntések és érzések megértése tehette volna igazán felejthetetlenné kettejük történetét.
A film első fele pár kivételtől eltekintve ugyanolyan ütemben csordogál, miközben a részletek hiánya a rejtélyesség izgalmával tartja fenn az érdeklődést.
A játékidő második fele azonban lerántja a leplet az együtt töltött este minden pillanatáról, és sajnos ez bizonyul a film leggyengébb részének: olyan, mintha az előzmények ismerete nélkül egy másik film közepébe csöppennénk, így a kiteljesedésnek, intim pillanatnak szánt szerelmi jelenet harsánynak és erőltetettnek hat, az ezt követő mámoros tudatállapot szülte párbeszédek pedig teljesen átélhetetlennek és valószerűtlennek tűnnek.
A Porto ígéretesen indult, és ha tíz évvel korábban forgatták volna, akkor talán még innovatívnak is nevezhetnénk, azóta viszont túl sok olyan minőségi romantikus dráma készült, amelyek sokkal komplexebb karakterbemutatással és fajsúlyosabb témákkal foglalkoznak, amit ez esetben sem a színészi játék, sem a technikai bravúrok nem képesek ellensúlyozni. Ennek ellenére érdemes lesz odafigyelni Gabe Klinger pályafutására, a következő filmje talán kevésbé lesz vizsgaszagú.
[fb_button]
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!