Mozgásban a Wild West Online – irány a vadnyugat?

Nemrégiben szinte felrobbantotta az internetet egy kép, amiről mindenki azt gondolta, hogy a Rockstar készülő játékából, a Red Dead Redemption 2-ből származik. Aztán szemfüles játékosok felfedezni vélték, hogy a grafika ugyan pazar, mégsem igazán tükrözi a R* stílusát.




Mint utóbb kiderült, a kétkedőknek lett igazuk. A kiszivárgott képnek az ég világon semmi köze a RDR2-höz, noha a hatalmas térkép és a vadnyugat stimmelt.

A szóban forgó játék ugyanis a Wild West Online, amire azonnal hatalmas lett az érdeklődés, egyfelől azért, mert vadnyugati MMO-val nincs tele a padlás (és akkor még finoman fogalmaztam), másfelől pedig azért, mert végre a hatalmas PC-s tábor is tiszteletét teheti Amerika hőskorában.

Egyelőre ugyanis nagyon úgy áll a helyzet, hogy a Red Dead Redemption 2, akár csak elődje, nem teszi tiszteletét PC-n. Persze lehet bízni abban, hogy ez csak amolyan Rockstar húzás és majd a megjelenés után pár hónappal bejelentik, hogy készül az asztali számítógépekre szánt változat, de ne felejtsük el, hogy az első epizód portjának bejelentésére is épp 7 éve várunk.

Pedig a western egy halhatatlan műfaj, rengeteg rajongóval, ráadásul a RDR2 esetében simán megléphetné a Rockstar, hogy játékstílusából adódóan feltörhetetlen legyen. Nincs kétségem afelől, hogy akárcsak a GTA 5 esetében, itt is szép számmal fogyna a PC-s verzió (amiből csak steamen közel 8 millió van.

Apropó GTA, most hogy utánanéztem a statisztikáknak, látom, hogy túl vannak a 80 millió eladott példányon. Ez azt jelenti, hogy a világ 1 százalékának, száz emberből egynek megvan a GTA 5. Eszméletlen számok.)

No de mi akár fejre is állhatunk, a Rockstar attól még nem változtat az elképzelésein, ezt már ez elmúlt években megtanulhattuk. Így aztán aki a western világba vágyik és ezt PC-n szeretné kivitelezni, most árgus szemekkel figyeli a 612 Games készülő játékát. Szerencsére az ígéreteken túl most kaptunk egy rövidke játékmenet videót is, amiből elég sok minden kiderül.

Tekintve, hogy western rajongó vagyok, azonnal felcsillant a szemem a játék hírének hallatán. Hogy őszinte legyek, a játékmenet megtekintése után egy kissé visszaesett a lelkesedésem, de ha minden jól alakul, akkor egy nagyon jó vadnyugati MMO-val leszünk gazdagabbak az év végén.

Ez az elsődleges problémám. Noha a megjelenítés rendben van, a WWO egyelőre hemzseg a hibáktól, ez ezen a pár percen is tisztán látszik. A karakteranimációk egytől-egyig szörnyűek, a tűzharc egyelőre inkább vicces, mint izgalmas, ráadásul -de ezzel a részével nem untatnálak benneteket- a fejlesztőgárda és a program alatt muzsikáló motor is érdekes kérdéseket vet fel. No de lessétek meg a szóban forgó videót.

Wild West Online játékmenet videó (katt és lenyílik)

Ettől függetlenül a hangulat a helyén van (bár a hangok és a zene szintén javításra szorul), csupán a határidők tűnnek tarthatatlannak. Nemsokára zárt alfa, aztán ősszel béta, és még idén megjelenés – ez most a terv. Ha valóban minden ígéretet tartani akarnak, bejárható épületek, ezernyi feladat, lehetőség, minijáték, akkor nagyon feszített tempóban kell dolgozni a srácoknak, hogy még a hibák javítására is legyen elég idő.



Ugyanakkor sietniük kell, hisz hiába a PC-s megjelenés, illene megelőzni a Red Dead Redemption 2-t. Hogy aztán végül tényleg gazdagabbak leszünk-e egy igazán minőségi vadnyugati MMO-val, az nemsokára kiderül, remélhetőleg a WWO nem csupán egy lufi, ami a rá nehezedő nyomás hatására hamarosan kidurran.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .