Jövőre már tényleg jön a Playstation 5?

Az elmúlt hetekben egyre-másra szállingóztak a pletykák, miszerint a Sony valami nagy dobással készülődik, nevezetesen a következő generációt tervezgeti, méghozzá gőzerővel. Olyannyira, hogy már jövőre megjelenne a Playstation 5.




Noha ez elsőre talán meghökkentő információ, ha jobban belegondolunk egyáltalán nem lenne túlságosan nagy csoda, sőt. Tulajdonképpen szinte minden amellett szól, hogy a Sony ne húzza túlságosan sokáig az időt.

Persze elsőre mindenkinek az ugrik be, hogy “miről beszélsz jóember, a PS4 is csak nemrég jelent meg, és akkor a Pro-ról ne is beszéljünk, hát hova akartok ti ide PS5-öt?”. Ez azonban egy picit csalóka. Az a nemrég azért nem mostanában volt, egész pontosan 2013 novemberében, így tehát egy 5 éves generációról beszélnénk, ami a rohamtempóban fejlődő technikai világban egyáltalán nem egy rövidke időszak.

A legnagyobb gond azonban nem is ezzel van. A valódi probléma az -és legyünk őszinték ez tényleg így van-, hogy a jelenlegi konzolgenerációk kis túlzással már akkor elavultak voltak, amikor megjelentek, azóta pedig már jócskán túllépett rajtuk a technika.

Épp ezért jött ki a Pro, ami inkább csak javította a hiányosságokat, nem előrelépést jelentett és pont emiatt érkezik a Scorpio, ami előreláthatólag jócskán a PS4 Pro szintje fölött lesz tudásban és erőben.

Jól látszik, hogy jelen pillanatban a Sony van inkább nyeregben, de ez valószínűleg az év végére megváltozik – így hát lépniük kell. Muszáj.

Hisz a Scorpio natív 4K megjelenítésre lesz képes és az már rég tisztán látszik, hogy az UHD a jövő. De a hardveres rész az “csak” egy dolog. Ami ennél sokkal fontosabb, az a másik oldal. A játékok.

Nem tudom ki hogy van vele, de összességében -és közel négy év elteltével azért már lehet levonni bizonyos következtetéseket- közel sem durrant akkorát ez a konzolgeneráció, mint ahogy azt anno vártuk, vagy mint ahogy azt az előző tette. Csak elvétve tudnék olyan exkluzív címeket mondani, ami miatt ráaggatnám a kihagyhatatlan jelzőt akár a Sony, de főleg a Microsoft gépére. Ez pedig már túl sokat nem fog változni, hisz akárhogy is legyen, ebből a generációból már mindenképpen inkább kifelé megyünk.

Hogy a jövő inkább az lesz, hogy az újabb változatok már mind -kompromisszum nélkül- kompatibilisek lesznek visszafelé és így a felhasználónak csak azt kell eldöntenie, hogy milyen minőségben szeretné élvezni a játékokat?

Ez egyelőre még kérdéses, de mi valami ilyesmire tippelünk, ez tűnik a leginkább élhető megoldásnak.

Hamarosan kiderül, hogy az előzetes találgatások és pletykák mennyire bizonyulnak igaznak, hisz ha valóban érkezőben a PS5, akkor arról jó eséllyel már az idei E3 alatt értesülni fogunk.


Szerintetek jól tenné a Sony, ha beleerősítene és már jövőre kiadná a következő generációs konzolját, vagy hibát követnének el?
[fb_button]

11
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
5 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
JazzerNew YorkerSandicGenerationsOldGamerB-Real Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Gábor Sárkány
Vendég
Gábor Sárkány

Szerintem még nagyon korai lenne,az emberek megunják a több 10 ezreket fizetni évről évre. Sokan akkor ruháznakbe konzolra ha olcsób lessz. Így hamarabb döntenek PC mellet,legalábbis én így gondolom.

Balázs Sziráki
Vendég
Balázs Sziráki

De most ez is, hogy a pro csak skáláza a 4k-t ami olyan játék, hogy 4k-ra van benne lehetőség az rendesen 4kban fut ami meg nem azt igen felskálázza. UC4 Horizon TLOU Remastered ezekről tudom, hogy 4k-t támogatják és még opció is van benne erre (legalábbis horizonnál lehet váltani, hogy 4k 30 fps vagy 1080p 60)

GenerationsOldGamer
Vendég
GenerationsOldGamer

5 éves? Nem 3,5 ? Am brutál idegesítő ez a túlgyorsult tech fejlődés! Ez már nem fun így.

New Yorker
Vendég

Jó lenne már a hordozható platformon is dolgozni kicsit, mert a Nintendo már megint dobott egy jót. Rengeteg jó jatek van amit lehetne remakelni, csak oda kellene figyelni. A ps vita is egy kuka lett, teljesen jó vas es tingli tangli játékokkal, ha tizet ossze birtam szedni osszesen már orultem.
Legyen vegre visszafelé is kompatibilis de a ps now ot is fejlesszék, alig van értelmes játék rajta, hordozható platformon.

Jazzer
Vendég
Jazzer

arról miért nem beszél senki, hogy talán foglalkozhatnának már azzal, hogy a játékmenetbe is belenyúlnak? Komolyan csak azért vegyen az ember mindig újabb generációs konzolt mert nagyobb felbontású és szebb lesz? Anno 2005 környékén, a gears of war aztán kicsit később a GTA 4-el már megkaptuk a fedezékrendszeren alapuló, világmegváltós, rengeteg animációjával már színte filmes játékokat. Vagy a GTA esetében a mai sand box játékok alapját. Esetleg foglalkozhatnának az MI-vel, vagy egy teljesen más élményt adó játékrendszerrel, akár kontroller cserével.