Itt a Halálos iramban 9 szinkronos előzetese

Szégyen, de nekem valahogy ki is ment a fejemből, hogy mindjárt itt a kilencedik Halálos iramban film. Ezt csúnyán behibáztam.




Ezt a kifejezést most megpróbálom egy életre elraktározni és időnként használni is, hátha végleg megveti a lábát gyönyörű anyanyelvünkben. Legalább annyira, mint amennyire Vin Diesel megvetette a lábát az F&F sorozatban, hiszen ahogy már rég tudjuk, csupán egy utolsó nagy kaland van vissza, a vég közeleg de a család az család.

Azzal együtt, hogy elfelejtettem, hogy érkezik a film, a feliratos előzetesről is lecsúsztam, úgyhogy nekem az imént, pár perccel ezelőtt volt szerencsém először a trailerhez és hát fiúk-lányok, azt kell mondjam, ez valami eszméletlen lesz.

Vagy én leszek eszméletlen. Remélem.

Nem, tehát őszintén, nagyon nehéz összekaparom a szavakat (tudom, máskor is). Ez valami olyan szinte brutálisan… ótvar, hogy gyakorlatilag szégyenlem magam. Szekunder módban.

És nem a végletekig túltolt túlzások miatt. Nem azért, mert helikopterrel kapnak el sportkocsit. Nem azért, mert rakétameghajtású az a Pontiac Fiero. Hanem azért, mert az egész egy cringe koncentrátum.

Már a látszatra sem veszik a fáradtságot Lin-ék, egyszerűen tényleg csak tőszavak lehetnek felírva egy lapra (az a forgatókönyv): család, robbanás, tesó, család, repül. Meg a fizika áthúzva, mellette két kérdőjellel.

Szóval így éldegéli nyugodtan a nyugdíjas éveit, de utoléri a múltja, ami nem más, mint az öccse, aki jobb akar lenni nála (pont, mint az összes kistesó a világon) és most visszatért, hogy nagyon de nagyon jobb legyen nála. Úgyhogy még egyszer utoljára összeáll a banda hogy… áhhh, értitek na.

És persze most a korrektség jegyében leírom, hogy biztos nagyon látványos lesz, meg libabőr hogy újra együtt a tím és bla bla, meg bla, de azt hiszem én besokalltam. Képtelen vagyok jó pofát vágni ehhez, úgyhogy nem is ragozom, úgyis simán behúz legalább egy milliárdot, mert hát amíg ugye van légy, addig pörög a szarbiznisz (és még Bay-t ócsárolja a fél világ).

No mindegy, tényleg nem húzom tovább, hajrá Dom, nagyon izgulok, hogy vajon sikerül-e ebből a csávából kimásznod és összejön-e a Fast10 your seatbelts.




No de nem is húzom tovább az időt, beszéljenek helyettem a képsorok, lessétek meg a kedvcsinálót.
Nézzétek meg a most érkezett előzetest a lenyílóra kattintva, a szokásos módon.

Halálos iramban 9 - előzetes (katt ide és lenyílik a videó)
Halálos iramban 9 – bemutató: 2020 május 21. Ti megnézitek a moziban?
[fb_button]

16
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
9 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
15 Comment authors
ZotyaMacingajackwalshannamriaKatona Norbert Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

thefuturian
Vendég
thefuturian

“Nos ami engem illet, én bírom Craig-et. Azzal együtt/annak ellenére, hogy azt egy pillanatig sem vitatom, hogy az arckifejezéseinek az összetettsége Segal-t idézi, szóval nem, én sem tartom a jelen kor egyik legnagyobb színészlegendájának.” Ez szerintem úgy ahogy van téves. Egyrészt egy Daniel Craiget Seagalhoz hasonlítani ormótlan nagy hiba, és pusztán azt bizonyítja, hogy a kritika írója az, aki nem tudja megkülönböztetni a valós értéket a másik oldaltól. Nyilván Seagal esetében nem is nagyon volt kérdéses, hogy nem a színészi képességek viszik majd a fő fonalat. Mellesleg ha valaki róla beszél, akkor érdemes először megnézni pl. a München vagy A… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Gabe Smith
Vendég
Gabe Smith

“Hogy aztán majd ki követi, az még a jövő kérdése, én örülnék, ha a pletykák igaznak bizonyulnának és ezúttal egy színes bőrű színész kapná a karaktert (Idris Elbát emlegették sokat, imádnám, de már ő is 47 éves). “- Miért fontos a bőrszín?Nem a tehetség számít?Kissé kontraproduktívnak tűnik számomra ez a kijelentés.

mrgabor
Vendég
mrgabor

Ha lehetne, már most mennék is megnézni! 🙂

Mack
Vendég
Mack

Az eddigi Craig-féle Bond-filmek is ígéretesek voltak a trailer alapján.
Aztán végül valamennyi csapnivalónak bizonyult.
Nincs olyan gyenge része a Mission: Impossible franchise-nak, ami ne lenne utcahosszal erősebb a legjobb Craig-Bond filmnél.

SirPurgatory
Vendég
SirPurgatory

az a részemről elmond mindent hogy én már anno a 3ik résznél azt mondtam ezeket le kellene lőni mert ebből a fosstengerből addig fogják kanalazni a pénzt amíg lehet,a fizika khhhm na igen egy szó mint száz ezeknél a fizika mint létező dolog nem releváns kb annyira működik mint a fidesznél a matematika,az űrben még elmenne meg minden (kb oda is való) de akkor mért nincsen rajtuk szkafander??

Katona Norbert
Vendég
Katona Norbert

9?? Te jó ég. Tegnap olvastam valahol , hogy állítólag már a 27ik részre is meg van a szerződés . -_-

annamria
Vendég
annamria

Egy szempontból feltétlenül vitatkozom a cikkíróval. Ha megnézek egy Halálos iramban-t, nem a fizika törvényeinek betartására vágyom, hanem pontosan annak ellenkezőjére, arra, amit ezek a filmek adnak. És egy hozzáfűznivalóm feltétlenül van: mesében minden lehetséges, márpedig minden film egy mese, van, amelyik felnőtteknek, van, amelyik gyerekeknek szól, de mese, amiben minden lehetséges. Például a valóságtól való teljes elszakadás. Imádom ezt a filmet! Már előre is!

jackwalsh
Vendég
jackwalsh

hol van már Paul és megható búcsúzós jelenete……………?

Zotya
Vendég
Zotya

Filmet félretéve, szerintem tök kínos magyarban használni az angol cringe szót, kifejezetten egy cikkben leírva