Itt a Valerian előzetese




Ha van európai rendező, akinek nagyon állt a zászló valaha, akkor az Luc Besson a jó öreg kilencvenes években. A mindmáig jó nevű rendező olyan klasszikusokat tett le pár év alatt az asztalra, mint a Léon, a profi, az Ötödik elem, vagy épp a Jeanne d’Arc, de akkor még csak a rendezésiről beszéltünk, ha azt is fel akarnánk sorolni, hogy hány mozi megalkotásában segédkezett íróként, akkor a lista bizony igen hosszúra nyúlna.

Egy szó, mint száz: rendkívül nagy szerep volt az európai filmek felemelkedésében (és itt most természetesen a blockbuster utánérzésű filmekre gondolok, mint amilyen a Taxi, vagy épp a Szállító széria volt). A sikerszériának azonban egyszer csak vége szakadt, valamikor az Elrabolva idejében (íróként) illetve az ezredforduló tájékán (rendezőként). Besson pedig azóta is keresi a visszautat az élvonalba, legutóbb a Lucy-vel próbált nagyot robbantani, de nem igazán jött össze neki.

A Valerian lehet a (utolsó?) nagy dobása, illetve nevezzük nevén a gyereket: Valerian és az ezer bolygó városa. Európai filmhez mérten eszméletlen költségvetésből (170 millió dollár) készült, európai képregényből, aminek a jelentősége régre nyúlik vissza, merített belőle többek közt Besson is, az Ötödik elem készítése során.

Főszereplőink Valerian és Laureline, a két űrkopó, az ő galaxisokon és idősíkokon átívelő kalandjaikat követhetjük majd figyelemmel, elsődleges céljuk, hogy megakadályozzák az Alpha városát sújtó erők ténykedéseit.

Az előzetes -annak tükrében, hogy Luc Besson keze nyomát kerestem- rendkívül tetszetős. Nem csak a megjelenítés magával ragadó, de az olyan tények is elismerésre adnak okot, hogy a fajok megjelenítéséről valódi színészek gondoskodtak, s hogy ismét próbálja nem halálosan komolyan venni magát az egész világ, hanem egy Ötödik elem szerű könnyed sci-fi szórakozást ígér. Ez pláne jó hír, annak tükrében, hogy milyen összetett világról van szó (hiába 130 perc játékidő, az semmire nem elég, ha komolyan végig akarjuk járni, a folytatásokhoz pedig először az első filmnek kellene jól teljesítenie).

A filmben feltűnik majd Clive Owen, John Goodman, és Ethan Hawke is, mint húzónév, a két főszerepet pedig Dane Dehaan és Cara Develinge kapták, rájuk azt mondanám, hogy nem tartom elképzelhetetlennek, hogy villámgyorsan megszeretem majd őket, egyelőre nem törtem ki örömujjongásban tőlük, főképp nem Develinge-től, akinél képtelen vagyok bármi másra figyelni, mint a szőke haj – fekete szemöldök ellentétre, ahányszor csak meglátom.

Persze egy előzetesből ne vonjunk le messzemenő konzekvenciákat, ezt aláírom. Ugyanakkor ez a rövidke anyag bőven van annyira ígéretes, hogy elhiszem, hogy kapunk egy baromi jó sci-fi-t, olyat, ami hangulatában Ötödik elem, összetettségében Star Wars, pörgősségében pedig egy A-listás videojáték.


Hogy a remények valóra válnak-e, az nem is olyan sokára kiderül: a Valerian és az ezer bolygó városa 2017 július végén debütál a mozikban.
[fb_button]

9
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
9 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
petiDwinDilanZoliHomééér az alsógatyás lovag Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

trailerista
Vendég
trailerista

Megmondom én mi lesz a gond ezzel a filmel a trailer alapján: mint ha két 10 éves gyerek játszaná a főszerepet.
Egyikről se tudom még elképzelni hogy akcióhősök. Olyan benyomásom van, hogy első pillanatban, össze törik őket, mint egy ropit. 0:21-nél nézd meg ezt a leánygyermeket a mellvértjében 😀 röhejes.
Nagyon sajnálom, mert nagyra becsülöm Bessont és szeretem a filmjeit. Az Ötödik elem mai napig nagy kedvenc.

Kobura
Vendég
Kobura

“szőke haj – fekete szemöldök ellentétre” nem ő az egyetlen :D, nekem is dettó szőke a hajam és fekete a szemöldököm, lehet ezért is szimpatikus Cara Develinge számomra 😀

Georgedragon
Vendég
Georgedragon

Engem is kiráz a hideg ettől a kiscsajtól a RIMMEL reklámban… eddig azt se tudtam hogy létezik.. hogy model, vagy sportoló, vagy színész.. Az előzetes ígéretes.. viszont hogy törékeny és gyenge valaki az nem a kilóktól függ, hanem hogy jól játszik és elhiszem hogy kemény csaj.. Ötödik elem – Lilu .. gyenge kiscsaj ?! Mégis letarolja a kemény arcokat.. aztán Milla a Kaptárban megint tarol…. De mondhatnám a lány gyöngyfülbevalóval.. előugrik mint a a vörös démon aki megállíthatatlan a bosszúállókban, Vasember2-ben..(Scarlett Johansson) Szóval nehéz elhinni hogy egy kis nő akcióhős.. viszont a 150cm-es Tom Cruise (zsírleszívás után), tökéletes gyilkológép.. és… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

DitroID
Vendég
DitroID

Igen sok igazság van az előttem szólók írásában. Kíváncsi vagyok mindenesetre, hogy milyen lesz a film. Félek attól túl sokat akar megmutatni és megmagyarázni ebben a röpke kis időben. Mint a fivérek tették a Jupiter felemelkedésénél. Meg mindennel olyan ökörség magyarázattal álltak elő.. Mind1 is. Az igazi tehetséges színészek kiöregednek és jönnek a fiatalok. A csajosnak oda kell tenni magát valóban nem az számít, hogy milyen testalkata van hanem megmutatkozik-e a tehetsége vagy sem. A film után meglátom hogy modelkedni küldeném vagy a vászonra. Mert valahogy nekem az Öngyilkos osztagba nem alakítot nagyot. Valóban szép aranyos pofi, de ezzel még… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Homééér az alsógatyás lovag
Vendég
Homééér az alsógatyás lovag

Azt hittem a függetlenség napja 2 című borzadalomnál nincsen lejjebb tévedtem

Zoli
Vendég
Zoli

Nekem nem jönnek be a tini-főszereplők. Leginkább az ilyen modell kinézetű csajok idegesítenek, illetve a szükségtelen és irritáló szerelmi szálak, amikkel leterhelik azokat a filmeket, amiknek képtelenek egy jó forgatókönyvet megírni. Persze igaz, hogy most már egyre több filmben fognak jelen lenni fiatal-kezdő színészek, de én egyre jobban azt érzékelem, hogy ez nem jó jel. Inkább aggasztó, mert nem tudom elképzelni, hogy ezekből jó színész lesz idősebb korukra. Ráadásul nem is biztos, hogy ezeknek a kölyköknek rögtön ilyen nagyszabású filmekben kellene befutniuk, miközben rengeteg kiváló (“idősebb”) színész van, akik viszont egyre inkább kiszorulnak, mert nem áll mögöttük kellő anyagi érdekeltség.… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Dilan
Vendég
Dilan

Én kifejezetten bírtam a csajt a papírvárosokban.

Dwin
Vendég
Dwin

Sajnos meg fog bukni!!! Illetve konkrétan azt nem de az elvárásokat nem fogja hozni és emiatt nem lesz folytatás. Pont ugyan az a hibája mint az összes hasonló filmnek. Kihoznak egy nagyon jó trailert, mert az. De a bemutató minimum fél évvel később van vagy mégtöbbel. A jó trailer miatti elvárások az idő előrehaladtával egyenes de az is lehet, hogy négyzetes arányban nőnek. Azt meg már semelyik film se éri el. A lélektani határ kb 1-1,5 hónap. De már az is sok!

peti
Vendég
peti

Nem, nem és nem. Ez a nyálas kis b**igyerek meg a 40 kg-os kislány. Ugyan már, hiteltelen és nevetséges az egész! Különösen azért tragédia, mert ebből lehetne egy nagyon jó film, de nem ilyen főszereplőkkel. Ha ilyen lesz az új színészgeneráció nagy bajban vagyunk. Ettől a kis úrifiútól kiver a víz. A lány meg Kristen Stewart-ra hasonlít, mint színész. Kifejezéstelen, érzelemnélküli arc. Rettenetes.