Hurok kritika




Végre, végre, végre. Ezt is sikerült kivárni. Egy olyan magyar film került a mozikba a héten, amin nem látszik első ránézésre, hogy Európa keletibb részén készült.
Csak hogy ellentmondjak önmagamnak, és hogy az egyszerűbb részével kezdjem, egy kicsit mégiscsak látszik. De ez csak a környezetnek köszönhető. Budapest rosszabb részein és a metróban felvett jelenetek (vagyis a film nagy része) árulkodnak erről. A vágás és a belső terek bármelyik filmben megállnák a helyüket. Látványában tehát hozza a nyomasztó thrillerek világát, méghozzá igen jól.

A film másik egyszerűbb és egyben kicsit talán gyengébb része a színészi játék. Ádám karaktere a tényleges főszereplő, mellette mindenki más csak mellékszereplőnek tűnik. Száraz Dénes teljesen jól meg is birkózik a feladattal, az ő játéka kiemelkedő. A többi szereplőnél néha azt éreztem, hogy ők maguk sem tudják, hogy mit csinálnak. Anna figurája elveszett a vásznon, semmi emlékezeteset nem nyújtott színészileg. Még egy értékelhető szereplő volt, Dezső, a maffiafőnök. A kisstílű, de erőszakos személyiséget Anger Zsolt precízen valósította meg.

A jellemek összességében jók, csak előzményeikről nem tudunk meg semmit, ami egy kicsit zavaró. Ádám fejlődése ennek ellenére folyamatos és jól nyomon követhető, a többi szerep pedig inkább sablonos.

És akkor a nehéz feladat, a cselekmény. Az alaptörténet szerint ugyanazt az eseménysort nézzük végig sokszor, apró változásokkal. Ádám próbál kitörni a maffia köreiből, és egyúttal megmenteni családját, vagyis Annát is. Erre számtalan esélyt kap, ami időutazással valósul meg egészen addig, míg önmagát legyőzve meg nem tudja tenni. Ezt az egészet olyan ötletesen látjuk, hogy nem is tudjuk, mikor vagyunk, melyik idősíkban, melyik karakter az, aki épp a jó ügyért harcol. Ez csak a film legvégén kerül helyre, tehát érdemes végignézni. Keretes szerkezetben kapjuk meg a cselekmény darabkákat, de ez sem teszi egyértelművé, hogy a lezárás tényleges lezárás-e, vagy csak egy újabb időutazás kezdete, csak sokat sejtet.



Összességében végre egy olyan magyar film, ami mintha kilábalna az eddig megszokott trendekből, persze még sok-sok hibával. Ha ezeket a hibákat sikerül kijavítani a következő filmekkel, újra népszerű lehet a magyar film a magyar nézők körében.
-D.G.-
[fb_button]


Hurok a Mafab.hu-n

1 Comment

  1. Madarász Istike a rendezője. Rendes csákó! Évfolyam társam volt a suliban.

    Reply

Leave a Reply to Zíbó Swartzunbeg Cancel Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .