Halálos iramban 8 (2017) – kritika

Megérkezett a Halálos Iramban új része. Az autók és nagycsaládosok kedvenc filmsorozata immáron 16 hosszú éve. Lássuk, hogyan teljesít az új „brümm-brümm” film, de előtte egy kis villámtörténelem.




Emlékszem mikor 2001-ben, VHS kazettán láttuk a Halálos Iramban első részét. Jézus, de imádtuk. Kocsik, csajok, akció: egy igazi tiniálom volt. Vin Dieselnek még volt egy-két arcizma ami próbált színészkedni és a film tényleg hellyel-közzel, de egy „halálos iram”-ról szólt. A következő részeknek is volt tábora.

A másodikban ugye megpróbálták kihagyni szegény, dörmögő Dömötör – Diesel bácsit, de a közönség nem igazán támogatta a döntést, ezért a harmadig etap óta igazából ő a sorozat központja. No és persze a család. A család mindenek előtt.

Mivel a gárda és nagyjából a koncepció is adott (kocsik, csajok és valamilyen akció – igazándiból mindegy, csak legyen lövöldözés meg autós üldözés) – így tulajdonképpen mindig a rendezésen múlt, hogy melyik film nyer meg minket a szériából.

Volt ugyan egy Tokyo Drift (2006), ami teljesen felrúgta a rendet és körülbelül a Furious 7 (2015) előtt helyezkedik el kronológiailag, de ha ezt véletlen nem raktad össze fejben, akkor sem vesztettél semmit.

Ez a film a közönségfilmek karikatúrája – és működik.

Az egész stáb körülbelül az ötödik rész óta tudja magáról, hogy popcorn filmeket készít (no persze gyanítom, hogy előtte is sejtették). A Halálos Iramban széria annyira elbutult valahol idő közben (az egyébként nem épp szellemi magaslatokból induló, első részhez képest is!), hogy már nem is próbál nagyobb tanulságokat a közönség elé hajítani, mint a megunhatatlan: „A család a legfontosabb”; vagy épp a „mindig tartsunk össze”. Olyannyira rákaptak az ízére a klisés tanulságoknak, hogy mára Vin Diesel minden harmadik mondata ez. „Mindig megoldjuk, mert ha összefogunk.. MINT CSALÁD, akkor legyőzünk bármilyen akadályt.” Nem csodálkoznék, ha jövőre már a Disney támogatná a produkciót.

Nagyjából így bandukolt előre a sorozat egészen Paul Walker (Brian) haláláig, aki Vin mellett a második központi karakter volt az első rész óta.

A színész a hetedig film forgatása közben halt meg – az akkor már 14 éve együtt dolgozó stábot ez alaposan megrázta – persze a forgatás is hónapokra leállt. Később CGI arcmontázsokkal és Paul két testvérének segítségével oldották meg a jeleneteket.

Ez a tragikus esemény igazi drámát adott a sorozatnak. A mai napig borzongok, ha visszagondolok. Ott ültünk a moziteremben és zokogtunk a sötétben – közben pedig szólt az „It’s been a long time..”. (Jézus, de utálom azt a dalt.) Az ő halálával vált igazzá az a sok dörmögés a családról és a szeretetről. A Furious 7 (2015) lezárásában méltó búcsút vettek Paultól és valahogy a sorozat is megkapta a keretét. Úgy éreztük, lezárult a történet.

Sajnos akkor valakinek kiürült a pénztárcája és már 2016-ban elkezdték forgatni a Halálos Iramban.. ó nem.. ez már egy teljesen más film.. a The Fate of the Furious. Ami ugyan az a film.. csak így olyan mintha más lenne. Tudom. Hihetetlen.

James Wan (a 7. zseniális rendezője) kiszállt a forgatásból, és F. Gary Gray ugrott a helyére (aki a Straight Outta Campton rendezőjeként már bizonyított). A stáb nagyjából maradt, Vin Diesel és Dwayne „The Rock” Johnson izomtömege jól néz ki együtt a vásznon, Jason Statham is bevált mint főgonosz és Kurt Russell is visszatér valahogy.

Olyan fölöslegesnek érzem, hogy itt írok balra-jobbra a kasztingról. Mindenki tudja, hogy nem fognak színészkedni. Haladjunk.

A trailerből már kiderül, hogy a Halálos Iram egyetlen konkurenciája ellen fog küzdeni a film. A Halálos Iram széria ellen. Igen. Ez a film már csak önmagát tudja újra és újra überelni.

Először azt hitted, lehetetlen egy kocsival egy hatalmas teherszállító repülőgép körül vezetni? Tévedtél! Azt hitted Dubaii két felhőkarcolója között nem lehet repkedni a levegőben? Á-á!

Nézd, ahogy a srácaink most színes kocsikkal az Antarktiszon driftelnek egy böhöm ATOMTENGERALATTJÁRÓ jégsapkából felvert lezuhanó tömbjei között! ..ja, és hogy Vin Diesel most a család ellen fordult.. DE JÉZUSOM EZ A TERRORISTA CSAJ 3000 KOCSIT IRÁNYÍT A SZÁMÍTÓGÉPÉVEL A VILÁG 4 SZEGLETÉBEN ÉS MIND FELROBBAN! ..ja és amúgy Jason Statham is beszáll, hogy segítsen újra összefogni a családot.. DE AZON A TANK-KOCSIN VAN EGY ÁGYÚ? JÉZUSOM! A ROCK ÉPPEN MOST LÖKÖTT ARRÉBB EGY TORPEDÓT A SAJÁT KEZÉVEL??? ÚRISTEN!!!! (amúgy ez a film a családról szól.)

Nagyjából sikerült átadnom? Mindenki érzi? Miközben néztem a filmet, az üresjáratokban sokszor elképzeltem, ahogy a forgatókönyvírók ültek a kis szobájukba, lattét iszogatva és az ötlet labdát egymás között passzolgatva azon versenyeztek, hogy ki tud nagyobb hülyeséget beleszőni ebbe a filmbe. „De Főnök! Mégis, hogy fogja ezt a közönség bevenni? Ez felrúgja a fizika összes törvényét.” – Kit érdekel, Seth! Majd a látvány elviszi a hátán ezt is.

A film elején kapunk egy kis utcai versenyt Kubából – amiért személy szerint nagyon hálás voltam. Igaz, hogy viccet csinált belőle a film, mégis jól esett egy kicsit azt nézni, amiről eredetileg szólt ez a széria. A film nagyjából egy csavarra épít (bár egyetlen „úgy tudtam” kiáltást sem hallottam a moziban, amikor kiderült) – most mégsem lőném le nektek. A történet bandukol. Pont annyira döcögős mint az eddigi részekben. Viszont a börtönjelenet és alapvetően minden amit Dwayne „The Rock” Johnson csinál, zseniális. Fogták ezt a Hulk szerű izomtömeg karaktert és feltolták a tetőpontig. Embereket dobál hármasával, és kifejezetten élvezi, ha gumilövedékekkel lövik. Egyszerűen jó nézni. Jason Stathammel tökéletes, egysoros oltogatásokat visznek végig, ez annyira élvezetes, hogy nem bántam volna, ha az őket kell néznem a film végéig.

Nem hittem volna, de ott ültem a sötétben és nevettem. Jó – helyenként tényleg nagyon buta humorszinten mozog, de hát ez kell a népnek, belefér. Volt bőven amivel korrigálta ezeket a butaságokat. Például Jason Statham utolsó, nagy akciójelenetével a repülőgében (látni kell! – akciófilmes körökben biztos beszédtéma lesz egy ideig).

Ez volt a nyolcadik kocsis film. Én személy szerint nagyon élveztem – persze hozzátartozik, hogy az agyamra is lakatot tettem erre a két órára. Színészi játék nem nagyon van, történet sem igazán, vagy ha igen az is egy 20 éves filmtörténetből összelopkodott klisé. A látványvilág viszont nagyon ott van, és a CGI is elég szépre sikerült. A film nem igazán tud újat mutatni, de azt egyre szebben és profibban csinálja.

Szóval ha bejöttek az előző részek és ha szerinted is fontos a család (muahaha), akkor ez a film tetszeni fog. Lehetőség szerint vidd el a családodat is. Hogy addig is együtt legyetek. A családdal.

A folytatás, a kilencedik résszel 2019-ben.; a tizedik pedig 2021-ben érkezik, legalábbis Vin Diesel bejelentése alapján. A sorozat nem akar leállni; és őszintén szólva nem is kell neki. Személy szerint úgy gondolom, hogy ebben a társadalmi légkörben mindig is szükség lesz ilyen filmekre. Hogy kiengedjük a gőzt és kicsit ellazuljunk. És ha már kell, akkor kelljen így: egy jól összeszokott stábbal, merész ötletekkel és egy marék öniróniával.


Pletykák keltek szárnyra, miszerint, Dwayne „The Rock” Johnson szeretne egy külön Halálos filmet önmagáról (Luke Hobbs különleges ügynökről), ami saját kalandjait boncolgatná kicsit. Ti örülnétek neki? Van annyi a Szikla szerepében? Én személy szerint, nagyon megszerettem ezzel az új résszel.

Értékelés:

[fb_button]

6
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
6 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
Szabolcs MákK. KrisztiánFister RichárdRedvad YledrieJános Nagy Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

N'kolo Ganté
Vendég
N'kolo Ganté

4DX-ben láttam moziban, óriási volt 😀 Én úgy érzem hogy itt már nyiltan felvállalják hogy ez a film már önmaga paródiája. Pusztítóan buta film de mégis nagyon szórakoztató. Teljesen elborult akciójelenetek, fárasztó vicceskedő dumák Rock-tól és Statham-től, na meg a feka csávóktól, elrepült a két óra. Ahogy mondod lakatot kell tenni az agyra. Így a hét végén, fáradtan nagyon jó szórakozás volt. Charlize Theron meg nagyon dögös szőke raszta hajjal.

János Nagy
Vendég
János Nagy

A haláli iramban című paródia legalább tényleg vicces.

Redvad Yledrie
Vendég
Redvad Yledrie

Egyszer megpróbáltam megnézni egyet, de meghaltam, szerencsére már elmúlt.

Fister Richárd
Vendég
Fister Richárd

gen, nagyon jo a film, izgalmas, pörgös, jók a karakterek,nagyon tetszett, de sajnos filmből ötös, fizikábol egyes. A torpedo nem üldözi a kocsikat a jég tetején, ha feljön a vizböl-bár nagyon látványos volt az a rész- mert ez fizika, anyagsürüség, meghajtás ereje, ilyenek, de nagyon jo volt, két orára megfeledkeztem a gondjaimrol, köszönet…

K. Krisztián
Vendég
K. Krisztián

Én elordítottam magam a moziban, hogy tudta mikor mondta Dom, hogy mi a gyerek neve!! 😀

Szabolcs Mák
Vendég
Szabolcs Mák

Háát nem tudom! Kinek hogy…! Én ezzel úgy vagyok,hogy jobb lett volna ha a 7. rész lett volna a befejező rész,láttán ezt a részt! Szerintem nagyon gagyi valótlan dolgokkal teli,arról nem beszélve ámbár a 4.résztől sokkal nagyobb lett a főszerepe az akciónak mint a verdáknak de mivel is indult a az egész történet “Halálos Iramban &. Halálosabb Iramban és még a Tokioi Hajsza” is bele értve! Mi is dobta fel ezeket a részeket? Hát nem az akció az biztos és ezek jelenetei! A hangsúly az autókon,tuning verdákon volt és azok határozták e részek film történetek menetét!