Halálos fegyver (Lethal Weapon) – vége az 1.évadnak – kritika

A Halálos fegyver anno egy korszakalkotó és stílusos film volt, mely egy egész generáció kedvenc akciómozija lett. S nem mellesleg nagyon sikeres is, így 4 részt ért meg. Manapság divatos filmekből is sorozatot készíteni, ez történt most ebben az esetben is. De vajon jó is lett a Halálos fegyver sorozatváltozata, vagy egy újabb kihagyott ziccer?




Én az összes filmet láttam, s alapvetően kedvelem is őket. A legfontosabb kérdés talán az lehetett, hogy van-e ennek a sorozatnak létjogosultsága? Szerintem van, ám egészen biztos hogy nem mindenki örült a szériának. El kell fogadni azt, hogy már sok idő eltelt a filmek óta, az meg nem hátrány, ha többen is megismerik a történetet.

Alapvetően már a film is „buddy movie” volt, s ezen alapokkal a sorozat sem akart szakítani.

Adott két zsaru: Roger Murthaugh, a nyugodtabb és megfontoltabb, valamint Martin Riggs, aki nem találja a helyét a felesége halála után. Nem nehéz kitalálni, hogy voltaképpen a történet nem bonyolult, de annak minden hibájával együtt is szerethető és stílusában tényleg közel áll a ’80-as évekhez, mikor is az első film a mozikba került.

Alapvetően a 18 részes évad epizodikus felépítéssel bír. Minden részben kapunk egy bűnügyet, amit a két főszereplőnek meg kell oldania. A legtöbb krimisorozatban ez így van, a Halálos fegyver azonban sokkal élvezetesebb egy átlagos sorozatnál.

Meg kell mondjam, túlzott elvárások nélkül ültem le még megnézni a pilot epizódot, ahhoz képest meg nagyon kellemesen csalódtam. Nagyon kellemes és vicces sorozat, de van szíve-lelke mindezekkel együtt. S teszik ezt úgy, hogy a végeredmény láttán a legtöbben elégedettek legyenek.

Az eredeti filmekben remek volt az összhang Mel Gibson és Danny Glover között. Sokan féltek attól, hogy épp a színészek rontják majd el a dolgokat, de erről szerintem szó sincs. Damon Wayans jól hozza karakterét, még ha nem is teljesen hasonlít az eredetire. Kész szerencse, hogy Clayne Crawford is remekül játszik. Az ő karaktere is kicsit más, mint a filmekben, azonban a kellő pimaszság és lazaság után rájöhetünk, hogy bizony jó utódot találtak a Mel Gibson által játszott szereplőhöz.

Külön öröm, hogy a sorozat nem csak egy évados móka lett, hanem már berendelték a folytatást. Erre már csak azért is szükség volt, mert az utolsó epizód cliffchangerrel végződik, ami további érdekes kérdéseket vet fel, melyeket a folytatás remélhetőleg megválaszol majd.

A sorozatban értelemszerűen nem csak akció van több, de a karakterekre is jut idő. Ez már csak azért is jó, mert igaz, alapvetően akció-vígjáték a sorozat, de azért kimutatják a drámai oldalát is. Persze komoly túlzások nélkül, s a sorozat egész egyértelműen megmarad a szórakoztatásnál. De ez nem gond, hisz a rajongók éppen ezért szeretik.



Összegezve, egyáltalán nem lett félresikerült a sorozat. Nem minden elemében egyezik meg az eredeti filmekkel, de vannak dolgok/jelenetek, amik teljesen megegyeznek. Rajongóknak nagyon tudom ajánlani, mert igazi nosztalgiabomba lehet ha esetleg a filmeket már rongyosra nézték, de az újoncok is bátran csatlakozzanak be. A Halálos fegyver tehát kellemes és stílusos meglepetés lett, melyet érdemes megnézni. Várjuk a folytatást!

Értékelés:

[fb_button]

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Dicsuk AndrásRichárd Szabó Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Richárd Szabó
Vendég
Richárd Szabó

Én csupán 2 dologgal egészíteném ki. Joe Pesci karaktere is egészen jóra sikeredett, bár egyáltalán nem hasonlít az eredetihez, illetve egyetlen apró negatívumot tudok csak felhozni, az pedig Murthaugh nyomozó legendás mondatának a hiánya, miszerint: Öreg vagyok én már ehhez 🙂 Azt nagyon hiányolom, hogy valahogy úgy gondolták nem kell a sorozatba 🙂

Dicsuk András
Vendég
Dicsuk András

A film szériát imádom, rengetegszer néztem meg minden részét. Megszerettem a sorozatot is, bár én máshogy képzeltem el, mielőtt láttam. Wayans néha nagyon ripacs tud lenni, elrontja vele “a Murtaugh figurát”. A szakáll és az “öreg vagyok már az ilyen mókákhoz” nekem hiányzik tőle. És Trish miért tud főzni??? 😀 A filmben nem volt egy konyhaművész és ha jól tudom menő ügyvéd sem. Ez is elég zavaró, de a többiek rendben vannak szerintem. Várom hogy alakul majd a többi.