A galaxis őrzői vol. 2. (2017) – kritika

Az év egyik legjobban várt mozija és folytatása. Az első résszel és a trailerekkel mindenkit megvettek; lássuk mit hoz az IMAX élmény, és hogy hogyan dübörög tovább a képregény adaptációk világa.




Mi jut eszedbe ha azt mondom Marvel vagy DC? Mi az alapvető különbség? Mint ahogy azt már egy korábbi cikkben tárgyaltuk a két cég és képregény nagyiparos egy szárból pattant ki és érezhető párhuzamokkal operál (Bosszúállók – Igazság Ligája). Ez soha sem volt titok.

Mára eljutottunk addig a pontig, mikor egészen egyszerűen azt mondjuk: „a Marvel az a vidám, színes; a DC meg az a sötét, depis.” És tény, hogy van benne valami. A Marvel könnyed stílusával és poénjaival rögtön belopta magát a szívünkbe. Dinamikus, egymással jól klappoló karakterek, ütős egysorosok, látványos világok. Alapkarakterei köré mostanra építette ki a három filmes bázist (Vasember, Amerika Kapitány, Thor, Hulk, Pókember) – és a csapatépítés is jól halad.

Az Avengers (azaz a Bosszúállók) volt az első jól működő filmes csapat, az öreg motoros „Szupercsapat” óta. Tökéletesen osztották fel a szerepköröket. Volt a pénzes, bunkó Vasember; a kevésbé eszes, de imádni való Thor; olyan komoly figurák mint Fekete Özvegy vagy Sólyomszem; valamint Amerika Kapitány az erény oszlopos vezére és persze Hulk aki örök viccforrás.

A recept bevált, a Marvel kincstárában pedig nem is egy ilyen szupercsapat várakozik. 2014-ben ki is adták A galaxis őrzői első részét. Hatalmas sikerrel. A Bosszúállók tökéletesen szerkesztett és kiegyensúlyozott receptje helyett inkább felborították az egész egyensúlyt. Adtak hozzá egy kis lazaságot, csípős poénokat és rengeteg retro zenét. Nem ideákat láttunk, még csak nem is karaktertípusokat, hanem szerethető, élő embereket (vagy épp.. fa hátőőő, lényeket?)

Chris Pratt (Hollywood új feltörő csillaga) tökéletes Star Lordnak bizonyult. Laza, képmutató, mégis szerethető. Remekül hintázik a „hős”-„anti-hős” vonalon. Zoé Saldana, Gamora szerepében hozza a stabil középpontot. Bradley Cooper (Mordály) és Vin Diesel (Groot) párosa és dinamizmusa pedig egyszerűen ordít egy eredettörténetért.

(Történet a mosómedvéről és arról, hogyan lett a beszélő fa legjobb barátja. Imádnám. Jó eséllyel lesz is rá alkalmam)

Dave Bautista izomtömege és értetlensége igazi poéngyilkos. Sokan nyavajogtak a képregény-fanok közül; hogy egyáltalán nem hiteles a karaktere az alapműhöz, de szerintem remek döntés volt. Pont ez a fűszer (a büntető butaság) kellett ahhoz, hogy egy szerethető csapat kerüljön a vászonra.

A recept és az Awesome Mixtape is telitalálat volt. Most pedig cserélhetjük a kazettát, és pöröghet tovább a történet. James Gunn (az első film rendezője) viszi tovább a beígért kalandozást. A filmet, (mint az elsőt) kifejezetten IMAX3D kamerákkal vették fel; ezért ha van amire érdemes kiadni a pénzt, az ez a film.

A mozi pedig fantasztikusan indul. Hozza a Galaxis Őrzői hatást. Klasszikus zene, ütős akció, értetlen poénok. Drax karaktere igazi fellélegzés. A közönség kb. tapsolva nevetett minden szemöldök ráncolásán (úgy értem szó szerint).

A film közepe felé azonban leül a pörgés. A csapat kettéoszlik, van egy-két buktató, de még itt is jól teljesít. Azonban megérkezve a film kétharmadához valamiért az egész átcsap egy Disney-nyálba.

Valamiért mindenki 2 perc alatt el akarja mondani, hogy neki miért rossz. Közben klisés hollywoodi zenék szomorú hegedűszólama próbál könnyeket kicsalni belőlünk; de valahogy nagyon nem jön át a dolog. A végén konfetti, csillámpor és tűzijáték; de már minden nézőt elvesztettek.

Próbáltam a hangulatát megfogni a dolognak, mivel ez a film is összesen egy darab csavarra épít és azt nem akartam spoilerezni.

A karakterek továbbra is ugyan azok (jók); a csapat működik, a poénok ütősek és a cameok is zseniálisak. Voltak pillanatok amikor tapsolva nevettünk és volt mikor értetlenül néztük a nyáltengert.

Annyi biztos, hogy ez a folytatás megosztja a közönséget. Hozza az ígéreteket, de valahol túl komolyan veszi önmagát. Egyszer lázad, máskor beáll a sorba. Itt ülök és nem tudom, hogy tetszett-e, vagy utáltam. Annyi biztos, hogy ezt a filmet látnotok kell – ha másért nem, hogy együtt vitatkozhassunk.


Szerencsére nem kell túl sokat várnunk, míg újra szuperhősökön ámuldozhatunk a mozivászon előtt. A Thor: Ragnarok 2017. október 25. dátummal érkezik a vetítőtermekbe. Egy olyan elmebeteg Új-Zélandi rendező tollából, mint Taika Waititi („What we do in the shadows”). Az előzetes alapján ígéretes adaptáció lesz és jó alapozást ad majd a Marvel (és a filmtörténelem) legdrágább mozijához az Infinity Warhoz (Végtelen Háború) – mely az összes kedvenc Marvel hősünket felsorakoztatva 2018 áprilisában robban majd be a mozikba, világszerte.

Nektek melyik Marvel-filmes karakter jött be eddig a legjobban? Kinek szurkoltok a Végtelen Háborúban?

Értékelés:

[fb_button]

5
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
5 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
TrednarTibor BothRoland HüseTímea DebreceniJani Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Jani
Vendég
Jani

Tegnap este néztem meg, és a moziból kijövet, amellett, hogy jeleneteket idéztem fel, és nevetgéltem, végig azon gondolkoztam, hogy a kritikusok, és a közönség egyik fele ezt a filmet cafatjaira fogja szedni. Már a film legelején megvolt bennem az a gondolat, hogy “Ez már majdnem sok”, ami azt jelenti, hogy itt-ott valószínűleg kiveri a biztosítékot másoknál. Ha őszinte akarok lenni, akkor nekem sem mindenhol tetszett a story, és könnyen át tud csapni cheesy “nyáltengerbe”, de nekem a poénok (meg néhol Drax maga) végig ellensúlyozni tudta. Az Amerika Kapitány 3 azzal osztotta meg a közönséget, hogy melyik oldalra állnának, ennél a… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Tímea Debreceni
Vendég
Tímea Debreceni

nagyon jó a kritika, szerintem is sok film ilyen, sajnos még azok is megosztanak, de jól írod, hogy vitatkozni is lehet a vita kedvéért aranyosan és itt is lehet megvitatni nem csak vitatkozni…főleg ha valaki ért is a filmcsináláshoz…mert anélkül legfeljebb csak egy nézői vélemény és az meg nagyon attól függ, hogy ki milyen passzban és milyen szándékkal megy el megnézni egy filmet a moziba és mit vár el a pénzéért…na én majd elmegyek tapsolva nevetni…köszi

Roland Hüse
Vendég
Roland Hüse

Én az első rész után még több Drax-et akartam és meg is kaptam 😀 Egészen elképesztően hülye, amivel rögtön megkedvelteti magát 🙂 Kicsi Groot is szerethető figura, meg úgy alapjában véve az egész crew. Nekem az egész film tetszett, sztorit én soha nem vártam az ilyen jellegű moziktól, de én még Segal, Stallone, Schwarzenegger…stb. filmekkel töltöttem a gyerekkorom, így azt hiszem ez megbocsátható 😀 Ettől függetlenül szeretem a mély mondanivalóval rendelkező filmeket is, de a marvel filmekre szórakozni ülök be, nem pedig a kákán is csomót keresni, szóval nekem egy jó élményt adott a film. És könyörgöm valaki adjon egy… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Tibor Both
Vendég
Tibor Both

Én szerettem elejétől a végéig!! Üvöltve röhögtem,a végén Yondu halála és siratása még meg is könnyeztetett! Nem éreztem túl nyálasnak,csak az elejét kicsit erőltetettnek… De egészében véve szuper film volt,Drax poénjai pedig zseniálisak voltak!! ??

Trednar
Vendég
Trednar

Úgy látom ez a Disney nyál nálad visszatérő elem kritikáidban. Ahogy elnézem az egyetlen nézőt, akit elvesztettek az te vagy. A probléma ott kezdődik, hogy te már úgy ülsz be a filmre, hogy A: Nem érdekel. B: Bár érdekel, de Disney, ezért valahogy le fogod húzni.
Érzelgősebb. Igen, és? Jobban örülnél, ha megint tucatszám jönne sablonsztori, karakterek és azok interakciói? Ha azt vártad, akkor valóban csalódás. Galaxis őrzői mer más lenni, mint a többi.
Mellesleg nem csak 1 csavar van a filmben.