Flash – A negyedik évad szupergonosza

Nemrég ért véget a harmadik évad, amiről ebben a cikkünkben olvashattok, már el is elkezdődtek a találgatások, vajon melyik szupergonosszal készülnek a következő szezonra a rajongóknak.




A finálét a készítők egy nem akármilyen cliffhangerrel zárták. Természetesen mindenki rögtön elkezdett filózni, hogy Barry helyét átveszi-e a csapat élén Wally, illetve, hogy ki lesz a következő főellenség.

Nos, az első kérdésre a válasz, hogy nagy valószínűséggel pár rész alatt valahogy Barry visszakerül a sorozatba és megy minden a régi kerékvágásban.

Erről, persze, ahogyan közeledünk majd a 4. évad nyitórészéhez, többet fogunk megtudni, legkorábban talán a San Diegóban megrendezésre kerülő Comic Con alkalmával fognak a szereplők is többet elárulni, de addig is nézzük a második kérdésre adható válaszlehetőségeket.

A legkézenfekvőbb talán az lenne, hogy megint Barry lenne valamilyen úton-módon a gonosz, ám szerencsére a sorozat producerei (Greg Berlanti és Andrew Kreisberg) egy sokkal érdekesebb ötlettel álltak elő.

Egy korábbi interjúban már elmondták, hogy szeretnék elkerülni annak a lehetőségét, hogy a negyedik szezonra is egy hasonmás speedsterrel kelljen szembenéznie a Flash Csapatnak, ami valahol érthető is, hiszen az utóbbi három évad során végig egy ilyen ellen küzdöttek; nem szeretnék, ha a sorozat unalmassá válna. De akkor kire lehet majd számítani?

Nos, a CW csatorna még nem erősítette meg a hírt, de szinte biztos, hogy az új szupergonosz neve Clifford Devoe lesz, azaz a The Thinker. A The Thinker karaktere először az All-Flash 12. számában tűnt fel.

Egy bukott ügyvéd, akinek a karrierje 1933-ban keservesen ért véget. Mikor rájön, hogy a bűnözők, akiket megismert a munkája során, elég tapasztalattal, viszont kevés intelligenciával rendelkeznek ahhoz, hogy Gotham City alvilágát uralják, új vállalkozásba kezd. Kisstílű bűnözőknek nyújt segítséget terveik megvalósításában.



Érdekes tény, hogy Devoe egyike volt az eredeti Flash (Jay Garrick) visszatérő főellenségeinek a képregény aranykorában. Kíváncsian várjuk, hogy mit fognak ebből kihozni a készítők.

Tehát a név már ismert, most már csak az egyetlen kérdés, hogy ki lesz a The Thinkert alakító színész?

[fb_button]

1
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Kurosaki Ichigo Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kurosaki Ichigo
Vendég
Kurosaki Ichigo

Hát őszintéén a 3.évad kín szenvedés volt nézni a sok rinyálás sírás rívás, megoldjuk, minden rendben lesz szöveg…..ez a sok drámázás mint ha valami szappanoperát néztem volna.Örültem hogy vége !!! remélem a 4.évadra összeszedik magukat….