Bye bye Travis – Lemondott az Uber vezérigazgatója

Megtörtént az, amire talán senki sem számított. Az Uber társalapítója, Travis Kalanick a részvényesekkel történő több órás egyeztetés után úgy döntött, távozik a vezérigazgatói székből.




Egy korábbi cikkben már beszámoltunk az Ubert övező sorozatos botrányokról és úgy látszik, a problémák csak tovább sokasodnak, hiszen a cég legfőbb részvényesei számára most végleg betelt a pohár.

Nem elég, hogy az egész nemzetközi sajtó a vállalaton belüli szexuális zaklatásoktól, ipari kémkedéstől volt hangos, de mindemellett az első negyedévben brutális mennyiségű, 700 millió dolláros veszteséget is termeltek.

Külföldi értesülések szerint a leghangosabb tiltakozó Travis Kalanick ellen a Benchmark tőkebefektető vállalat volt, aki további 4 fő részvényessel együtt azonnali lemondásra szólította fel a mostanra ex-vezérigazgatóvá avanzsált legendás alapítót.

Travis Kalanick elmondta, hogy nagy nehezére esett meghozni ezt a döntést, de végül belátta, hogy fejet kell hajtania a befektetők akarata előtt.

Habár mást neveznek ki a helyére, továbbra is az Ubernél marad, mint az igazgató tanács tagja. Kíváncsian várjuk, hogy az új CEO képes lesz-e a helyes útra terelni a megtépázott hírnevű vállalatot.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .