Ez az írás az évadzáró, nyolcadik rész megtekintése után íródott. Ha még nem láttad az egész évadot és nem akarsz belefutni egy-két izmosabb spoilerbe, akkor csak óvatosan. Én szóltam.




Véget ért a magyar televíziózás legfénylőbb üstökösének második etapja és hát gyerekek… mit műveltek ezek a srácok ebben a nyolc részben? Most persze lehet azzal jönni, hogy nem kell itt divatszurkolni, meg túlfényezni a helyzetet, s Isten látja lelkemet, erről szó sincs. Én is látom a hibákat, de álljunk meg egy pillanatra. Ezek a hibák ugyanis olyanok, amiket eddig a kedvenc sorozataimban láttam. Szóval arról van szó, hogy a legnagyobb bajom, hogy van(nak) olyan karakter(ek) aki(ke)t izomból egy szívlapáttal butusra vernék… bárcsak sose lenne magyar filmnél/sorozatnál ennél nagyobb problémám. No de összeszedem a gondolataimat és felidézem az elmúlt hét hetet.

Tavaly ugye ott hagytuk abba, hogy tulajdonképpen le is zárhattuk volna az egész sztorit, a trió (Enosz, Ati és Márk) aránylag ügyesen tisztára mosták magukat, s bár az Endre – Ati páros összeakasztotta a bajuszt, Janka is hazatalált, mindenki élt boldogan tovább. De aztán leparkolt egy rendőrautó és ezzel megindult a találgatás. Jön a második évad? Merre tovább? Maradnak az életszagú stiklik, vagy szintet lépünk?

Most már tudjuk a választ. Ahogy Anger Zsolt mondta: nem is egy szintet léptek, hanem inkább kettőt, de lehet, hogy hármat. Az első néhány epizód ugyan még finoman puhatolódzott, de aztán az évad felénél kőkeményen belevágtunk a lecsóba, az ötödik volt az abszolút csúcs ebből a szempontból a magyar televíziózásban még sosem látott akciójelenettel, ami előtt még most is megemelem a kalapom, pedig több, mint két hete láttam már. Az a sebesség amire a sorozat kapcsolt azonban nem előre irányuló gyorsulásként jelentkezett, sokkal inkább egy fékevesztett zuhanásként, ahol a becsapódás elkerülhetetlen és nagyon, nagyon fájdalmas.

Hogy a Janka körüli cicaharc villámgyorsan háttérbe került és felváltotta Gáll Feri, az egy nagyon jó húzás volt, Végh Zsolt pedig még jobb. Alaposan kidolgozott háttértörténettel (a retro jelenetek szépen összeálltak a végére) és azonnal utálható karakterrel lépett be a sorozatba és rögtön be is illeszkedett, hogy aztán annyira megkuszálja a szálakat, hogy nyilvánvaló legyen számunkra: ebből már nincs kiút.

Az, hogy a végére kivakarták magukat (tulajdonképpen) patyolattisztára, azt én remegő kézzel beírom a negatívumok közé. Oké, ez kellett, hogy lehessen egy harmadik évad, aláírom, de ennyire azért nem kellett volna jól kijönnie mindenkinek a szituációból, mert ez vajmi valószerűtlen. Igaz, ami igaz, ez az egész második évadra ráhúzható: itt már nem a magyarszagú kis stikliké a főszerep, hanem nagyban megy a játék. Persze évtizedenként egyszer ez is megtörténik, de a feszültség és izgalom oltárán feláldozták az életszerűséget, ezt nehéz lenne vitatni. Viszont profin csinálták, világszínvonalon – és épp ezért nem volt ez zavaró, legfeljebb másodpercekre. Hogy gyorsan a végére érjünk a negatívumoknak, mondom is az utolsót: a Mirát alakító Döbrösi Laura a második évadban sokkal több szerepet kapott, mint az elsőben, s a több képernyő jelenlét már nagyon kidobja, hogy amatőr – főképp a hangsúlyokkal bánik nagyon (de tényleg nagyon) rosszul.

Tetszik a cikk? Akkor like-olj minket, és legyél te is Hessteges! <3

Szóval egy gyorsvonat sebességével robogtunk tovább a végkifejlet felé, ami azt hiszem az egész nézőközönséget megdöbbentette: egyszer a hetedik epizód végén, egyszer pedig a nyolcadikban. Mert az, hogy megölnek egy főszereplőt, meglehetősen szokatlanul bátor húzás egy magyar sorozatban. Az, hogy megölik azt a főszereplőt, akit a legtöbben szeretnek, az talán most először fordult elő. Mert arra, hogy végül Endre lesz az, aki a rövidebbet húzza, arra nem hiszem, hogy bárki is számított volna.

Ezért a bátor húzásért jár a hatalmas piros pont a forgatókönyvíróknak. Amolyan Trónok Harca módon bátor húzás volt ez, viszont a dicséretet itt le is zárom és nagyon röviden elmondom, miért nem volt ez összességében okos dolog.

Elsősorban azért, mert a Trónok Harca egy egész más műfaj, 10-20, adott időszakban több “főszereplővel”. Nyilván van, amelyik kedvesebb a nézők számára, van amelyik kevésbé, de egyik sem annyira oszlopos része a történetnek, hogy az elvesztésén 2-3 rész után ne tennénk túl magunkat úgy, hogy azt is elfelejtjük, hogy valaha létezett. Való igaz, hogy Endre helyett is kaptunk új főszereplő(ke)t, de nem azonos kaliberről beszélünk. Egész egyszerűen Endre baromira fog hiányozni, és ezt nem a romantikus énem mondatja, hanem ő egy olyan karakter volt, aki legalább olyan jelentőséggel bírt, mint három másik főszereplő együttvéve. Így pedig keserű a szám íze (csak lábjegyzetként jegyzem meg, hogy csak a cikkben fogalmazok ilyen finoman, a tévé előtt gyakorlatilag elkapott az ideg), mert túl azon, hogy Endre kinyírása egy “ezt is meg mertük lépni” húzás, más értelmét nem látom, még azután sem, hogy leülepedett az élmény. A karakterben ezernyi potenciál volt, Anger Zsolt zseniális, kétlem, hogy a gázsiján veszekedtek volna, vagy hogy esetleg degradálónak érezte, hogy a legsikeresebb magyar sorozat legkedveltebb karakterét alakítja, így épeszű indokot nem nagyon találtam arra, hogy miért kellett őt kiírni.

Feltéve ha kiírták persze. Mert a megtalálták összeégve egy nagyon kézenfekvő helyzet arra, hogy mégsem ő volt az és kivágta magát a csávából. Reméljük így lesz, de erre vajmi kevés az esély, mert Hollóst már csak nagyon olcsó megoldásokkal lehetne visszahozni – azért az a sérülés nem az a sérülés volt, amin egy marék Aspirin segítene.

Hogy aztán merre tovább? Jó kérdés, a lehetőségek adottak, de ezúttal már úgy érzem, hogy nehezebb dolguk lesz a készítőknek, ha tartani, ne adj Isten emelni akarják a színvonalat. Mira vonala szerintem érdektelenebb annál, hogy arra épüljön a harmadik évad, a politikai szálat Jankával már érdekesebbnek látom, Ati mint az új Hollós és Márk, mint az új Hollós (nem elírás) már sokkal érdekesebb lehet. Egy dolog biztos: ez egy baromi jó évad volt, amin a záróepizód lagymatag tempója sem rontott sokat, én pedig tűkön ülve várom a folytatást.


Sajnos úgy áll a helyzet, hogy most jön egy év szünet és a harmadik évad majd csak 2018-ban jön, én szerencsésebbnek tartanám 2017-et, s nem csak azért, mert imádom, hogy minden rohad ami fénylik, de addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Hiányozni fogsz Enosz.




sav5-01

  • Georgedragon

    Hát ha tényleg várnak a folytatással 2018-ig.. akkor nagy a baj.. addigra már felejtős lesz.. már túl elnyújtott.
    Sokszor így ölnek meg egy sorozatot.. ha már most forgatnának is késő lenne..
    Szerintem egy jól menő sorozatnak, főleg ha így van vége, akkor már forognia kéne a folytatásnak és addig ütni a vasat amíg meleg.. főleg elég sok aktualitást csempésztek bele..

  • Névtelen

    Köszönöm a cikket. Helyesen lett megfogalmazva, olyan szempontból, hogy abszolút nincs túlrajongva.
    Talán annyi lett kihagyva, hogy a rendőrnő is ku**a idegesítő és amatőr. Kissé sokkoló volt számomra, hogy Mira barátnője meghalt, de nyilván az ügyész megjelenése miatt kellett.

    Elképzelhetőnek tartom, hogy két “Hollós” egymásnak ugrik majd, mivel ezt azt megtudott Márk a cégekről csak még ‘fiatal’.

  • Mészáros János András

    Egyetértek a kritika megírójával, Mira karakterében nem sok a potenciál, sőt a számomra teljesen furcsa karakter, kilóg a sorból, és talán még antipatikus is a számomra. A két új Hollós karakter tényleg izgalmasnak ígérkezik, Jankával együtt, Anger Zsolt( Endre) nagyon hiányozni fog, mondhatni a sorozatnak ő volt a középpontja,a szíve lelke. Tényleg a legkedvelhetőbb karakter volt. Persze vitatható morális értékrenddel, de ne felejtsük nem ő akarta ott hagyni a barátját az égő autóban, hanem Attila könyörgött neki. …. Várom a folytatást. 🙂

  • Károly

    Én ku**ára remélem, hogy Anger Zsolt visszatér valamilyen módon. Példa: Láttuk a kocsiban, hogy odakapott Attilához aki mondta is neki hogy tartson ki még egy kicsit. Én remélem, hogy mikor a rendőrnő elvitte a már halottnak hitt Endrebát (a házban is halottnak hitték először) akkor talán megtud szólalni, és valami súlyos összeget felajánl az idegesítő rendőrnőnek, és az meg kórházba viszi, ahol ha a 3. -évadra nem is, de egy 3. évad záró epizódjának végefelé láthatnánk őt amint egy hosszú idő után és több műtét után a korházi ágyon kinyitja a szemét. Pl a 3. évad végén egy 2 évvel később felirattal, és úgy terelné a nézőt a 4. évadhoz. Ez csak ugyan egy példa, de ha ilyen ’90 évek visszatekintéssel be lehetett hozni új karaktert, akkor egy 2 évvel később előre tekintéssel is vissza lehet hozni egy halottnak hitt személyt. Aki az elképzelésem alapján Gál Feri, és Janka ellen indítana offenzívát, ami egy erős harcba torkollhatna hisz Attila biztos védeni fogja a számtalanszor hűtlen Jankát, Gál Feriék bizniszébe is bekeverhet, valamint a már Attila, és Márk által átvett és addigra megerősített pozíciójukat is meggyengítheti ha az üzlettársak azt látják hollós visszatért. Érdekes szitu lenne, és egy tehetséges forgatókönyvíró bizonyára megtudja írni kellő aprólékossággal a sztorit, de szerintem sürgősen tenniük kell valamit, hogy visszahozzák. Elvégre valójában halottnak nem láttuk, láttunk egy elvileg halott embert mielőtt jött a rendőrnő, meg láttunk egy koporsót, ellenben gyukánál láttuk a fejlövést, a gypsee ribinél meg láttuk kivérezve a kádban, ebből adódóan ezek csak múltbéli karakterként lehetnek újra a vásznon, ahogy ez az utolsó epizód esetében gyukával meg is történt. De hollóshoz még erős reményeket fűzök! Elvégre ha már a cikk írója a trónok harcával érvelt, akkor muszáj példának felhoznom Havas John-t akit sokan kedvelnek, és vissza is jött a következő évad elején. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem egy ilyen fő karaktert akit mások is úgy látnak hogy kb körülötte forog a sorozat, és ő a szíve lelke, szerintem nem mernének kiírni, legfeljebb úgy írni a könyvet hogy most halottnak higgyék a sorozat nézői, rajongói, mert annál nagyobb öröm és nézettség, ha őt visszahozzák valamikor a 3. évad folyamán, akár csak a feljebb említett záróepizódban, mint egy utalásként arra, hogy na itt most nagy elszámoltatások lesznek a 4. évadban.

  • Károly Baráth

    “az utóbbi évek legsikeresebb magyar sorozata”

    Nagyjából ezekkel a szavakkal harangozták be a médiumok, és sajnos ez igaz is.
    Viszont elég nagy szégyen az, hogy nálunk csak úgy sikerül nézhető
    sorozatot összehozni, ha lemásolnak egy MOST FUTÓ másik sorozatot. A
    színészi alakítások miatt meg véleményem szerint teljesen felesleges
    volt, mert az nagyon gyenge. Szinte mindenki olyan szájbarágósan,
    felolvasósan beszél, játszik, mintha egy általános iskola színjátszókörét
    hallanám. Egyedül a forgatókönyv volt érdekes ebben a sorozatban, de az
    meg pont nem saját termék. Amúgy, mostanra a sztorit is túlhúzták már,
    és sok az életszerűnek távolról sem mondható történés, meg a hatásvadász
    jelenet. A kritikával sok dologban egyetértek, de kissé elfogultnak tartom A kritikusnak illene tudni az eredeti sorozatról és ha tud, akkor nem kéne “hatalmas piros pontokat” osztogatnia a forgatókönyvírónak. Meg úgy általában az egész produkciónak sem.

    • #Hessteg

      azért reagálok, bár lehet, hogy közben magad is rájöttél: a forgatókönyv teljesen saját munka, egyedül az első évad első epizódja követi az eredeti sorozatot, onnantól kezdve egyáltalán nem.