Angry Birds kritika




Be kell-e mutatnom az Angry Birds brandet, ez itt a kérdés. Hisz az olvasók között nem sokan lehetnek azok, akiknek még nem fordult meg legalább egy okostelefon a kezében az elmúlt években – ha pedig forgattatok már ilyen (legyen az iPhone, Android, vagy WP) kütyüt, akkor egy dolog biztos: hogy találkoztatok már az Angry Birds-el. Ez a program az, amit prezentációkon illik mutogatni, amikor befektetőket keresnek egy-egy startuphoz, hogy tessék gyerekek, ez az a siker, amit mi is megcélzunk. Több, mint egy tucat folytatás, és bő 3 milliárd letöltés, ezek a számok magukért beszélnek.

Ahhoz képest, hogy mekkora üzleti siker lett a játék, és azóta maga a márka, a moziba érkezésre aránylag sokat kellett várni, de ez a pillanat is elérkezett. Itt az Angry Birds film és miután kifelé jöttem a moziból, ugyanazon járt az eszem, mint akkor amikor először hallottam arról hogy készül a film: nevezetesen arra, hogy erre most tulajdonképpen mi szükség is volt (a pénzkeresésen kívül persze).

Nos a válaszra nagyjából rájöttem: egyrészt még több pénzt akartak kicsikarni a franchise-ból, másrészt promózni akarták a játékot. Hogy ez utóbbira mi szükség volt, azt viszont már tényleg nem tudom megmondani.

A malacok ellopják a madarak tojásait, akik összefognak, csúzliba be, rombolásra fel. Igen, a történet itt is ez, s csak a rengeteg poénnak köszönhetően működik – úgy ahogy. Mert az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy a poénok egy része nagyon amatőr, egy része egész jó, összességében bőven elmegy a viccfaktor, a fő gond nem is ezzel van.

A fő gond azzal van, hogy az alaptörténet a mobilos játékra bőven jó, egy egész estés mozira már kevésbé. S hiába a veterán rendezőpáros, csodára ők sem képesek. Az, hogy a játékmechanizmust erőszakkal átültettették, pláne ront az élményen. Ezt egy egész más irányból kellett volna megközelíteni, csak akkor nem érte volna el a készítők célját a végtermék, így erre esély sem volt.


Az Angry Birds ebben a formában azonban nem lett több, mint egy egyszer fogyasztható, másfél órásra duzzadt méregdrága reklámfilm. Mint animációs film a legkevésbé sem tud maradandó lenni, mindenesetre a rajongók számára egy kellemes extra, de semmi több.
[fb_button]

1 Comment

  1. Akkor is jó animációs.Gyerekeknek készült és őket le is köti.Ráadásul bőven van benne felnőtt vonal ( humor ) is.

    Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .