A viharlovagokkal akkor találkoztam először, mikor beültem a moziba Quentin Tarantino Aljas nyolcasára, és rögtön felkeltette az érdeklődésem, mert rajongok a jó katasztrófa filmekért, és itt jegyezném meg, hogy az, ritka, mint a fehér holló, ebből a műfajból. Mert hát elég nehéz egyensúlyozni a lét ama határán, hogy megtartsuk a story valódi mivoltát, annak, amiként az megtörtént, és ne csússzon a hollywoodi ömlengés határára. Nehéz volna elkerülni, azt a rémtettet, amelyet a még oly zseniális James Cameron, és általam oly nagyra tartott Leo a Titanicban elkövetett, de sorolhatnánk a bakikat, miért nem született még meg a katasztrófafilmek etalonja.
A katasztrófafilmek egy külön fogalom a filmkészítésben, igen sok minden tartozik bele, de akkor rendezzük a sorainkat, és tegyünk rendet a káoszba, hogy megtaláljuk a legjobbakat. Vegyük ki a földönkívülis elképzelt valóságban játszódó filmeket, mint pl. a Függetlenség napja, vagy a Világok harca. A meteoritzáporként ránk hulló világvége filmeket, mint az Armageddon, Deep Impact, 2012. A zombi apokalipszist ábrázolókat (Z világháború), és a nukleáris világvége mozikat is, példának okáért a Godzilla – t. Maradnak a természeti és emberi hibákból eredő katasztrófákról szóló filmek, amelyek közül a legkiválóbbak azok, amelyek az emberi oldalát tárják fel. Bevallom, szeretem a kissé abszurd és eltúlzó filmeket ebből a szempontból, ahol a főhős legyőzi a természet kíméletlen erőit is, és megmenti világot. Ezek közül több gyöngyszemet is ki tudnék emelni, többek közt a Twister, Törésvonal, Volcano, Dante pokla, de azért ezek mégsem lesznek a mozis világtörténelem meghatározó darabjai. Igazán felemelő filmek, azok, amelyek az emberi kitartásról mesélnek, feltárják és kiemelik törékeny jellegünket, és az egész történeten keresztül érezzük, hogy mégis a természet az úr. Kiemelkedő alkotások közé tartoznak az Apollo 13, Everest, United 93.
A Viharlovagok egy megtörtént eseményt feldolgozó könyv alapján készült, amelynek címe The Finest Hours, és mellékesen jegyezném meg, ez a cím sokkal jobban tükrözi a tartalmat, mint a magyar fordítás.
A történet és a film főhősei a parti őrség tagjai és a tengeren balesetet szenvedő hajó megmaradt személyzete. 1952 – et írunk, tombol az évtized vihara, a szürke, fagyos időben, mégis egy csöppnyi melegséget hoz, a fiatal tiszt Bernie Webber és a karakán főhősnő Miriam között fellángoló románc, amely meghatározza a film következő epizódjait.
Webber, fiatal kora ellenére, túl van már pár mentésen, amelyek közül egy meghatározza jellemét, és lelkivilágát, valamint szociális hátterét, hiszen egy balul sikerült mentési kísérlet során több helyi halász is a tengerbe veszett. Ennek ellenére a helyismerete és embersége teszi a mindennapok hősévé, aki saját sorsát is figyelmen kívül hagyja, csak hogy megmentse a tengeren rekedt embereket. A film végig három pontra fókuszál, a parti őrségre, a hajóra és a kis halászfalu polgáraira, amelyek a végén egybe olvadnak össze. A hajó gépésze, Ray Sybert, egy mogorva, magának való fickó, aki nem igazán vágyik központi szerepre, saját és a hajó balszerencséjére válik központi figurává. Webber és Ray sorsát a baleset kovácsolja össze, és kettőjük együttműködése, habár erről a történet végéig egyikük sem tud, lesz egy lehetetlen küldetése megoldásának a kulcsa. A fiatal mentőtiszt és a kiégett gépész gondolkodás nélkül veti bele magát egy – egy esélytelen feladatba, amelynek pozitív végkimenetelére senki nem lát sok esélyt. Webber és két társa, egy 12 személyes kis mentőhajóval indulnak az SS Pendleton tankerhajó megmentésére, ahol fogalma sincs, hány túlélővel kell számolniuk. A hajón eközben Ray vezetésével mindent megtesznek, hogy a ketté tört, hajót a vízen tartsák, amíg megérkezik a segítség, kisebb – nagyobb sikerrel.
A viharlovagok főbb szerepeit a Jack Ryanből és a Star Trek filmekből ismert kisfiús Chirs Pine (Bernie Webber) és a zseniális, számomra igen kedves Casey Affleck (Ray Sybert) alakít. Aki nem csak Ben Affleck testvére, de szerintem az egyik legtehetségesebb fiatal színész, aki olyan mozikban tűnt fel, mint a Csillagok között, a Hideg nyomon, vagy a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford. A Bernie Webber párját alakító színésznő Holliday Grainger, testesíti meg az amerikai szépséget, tehetsége már olyan filmekben is megcsillantotta, mint a Jane Eyre, vagy a Hamupipőke, de láthattuk a nagy sikerű kosztümös sorozatban, a Borgiákban is. További szerepekben feltűnik egyik nagy kedvencem Eric Bana (Az időutazó felesége, München), és a tehetséges Ben Foster (A mestergyilkos, A harcmező hírnökei) is. A filmet, a személyes kedvencei közé tartozó, A Tara alteregói című sorozatban is rendező, Craig Gillespie – nek köszönhetjük, aki olyan filmeket tudhat maga mögött, mint a Plasztik szerelem, és Az egymillió dolláros kéz.
A viharlovagok, egy jó katasztrófafilm, kisebb hibáival együtt is, talán azért, mert igaz történet szolgált a film témájaként. A kettétört hajó legénysége, és a parti őrség tisztjei is egyszerű emberek, akik olyat tesznek, ami csodálatos, túlélnek egy lehetetlen helyzetet. A parti őrség kapitányát alakító Chris Pine mesterien alakítja a csendes, de elszánt főhőst, aki múlt béli kudarcait feledtetve, próbálja megmenteni a saját lelkét, és a túlélőket. A viharos óceánon maradt legénység, közül a rangidős tisztet alakító Casey Afflack újra zseniális, bár gyerekképe nem segít elhinnünk, hogy képes lesz megbirkózni a feladatokkal, mégis, ahogy már máskor is kiderült, benne sosem csalódhatunk. Eric Bana, meglepően jó mellékszereplő, zseniálisan alakítja a hűvös, kimért, elszánt mentőtisztet.
A filmet meghatározza a vihar, amely jól szimbolizálja az emberek belső világát is. Lenyűgöző a képi világa, amely mégsem szorítja háttérbe a szereplők személyes tragédiáját. A viharlovagok egy tisztességesen megrendezett katasztrófafilm, némi túlzással, és egy kellemes love storyval, korhű hangulattal. Semmi képen nem ajánljuk olyanoknak, akik tengeri betegek, és utálják a hullámvasutat.
-mymovem-
[fb_button]
