The Walking Dead 7. évad: belekezdtek




Kicsit spoileresen, mert nem lehet máshogy.
Egyelőre nem terveznénk túlságosan bő lére ereszteni a The Walking Dead élménybeszámolónkat, (hisz egyetlen epizódon vagyunk túl mindössze), de figyelembe véve hogy a sorozat történelmében még sosem volt ilyen jelentőségteljes mozzanat, nem mehetünk el szó nélkül a hetedik évad nyitánya mellett.

Jó fél évig sakkban voltunk tartva – azt hiszem ez a legjobb kifejezés arra, amit a TWD készítői velünk, nézőkkel műveltek. Ennyi időn keresztül ment a találgatás, hogy vajon kitől kell majd búcsúznunk, a cliffhanger tehát tökéletesen működött, és gond nélkül átívelte a két évad közti szünetet úgy, hogy az emberek folyamatosan erről beszéltek, kombináltak, elméleteket gyártottak.

Ennek azonban most vége, elérkezett a pillanat, Negan lesújtott, mi pedig megint megemelhetjük a kalapunkat Jeffrey Dean Morgan előtt, mert egy dolog biztos: az ő alakításaira megéri várni.

Természetesen fél évnyi várakozás után azért még egy kicsit húzták az agyunkat, de ennyit már bárki kibírna (ellentétben Rick-kel, de minden poént azért nem szeretnénk lelőni) a katarzis -már ha annak lehet nevezni- pedig nem marad el, az évadnyitó epizód tudott annyira tömény lenni, hogy biztosra vehetjük, hogy ezután jó pár epizódon keresztül visszaáll minden a rendes kerékvágásba és nem fogjuk a fejünket kapkodni.

Összességében viszont ez egy jól elkapott nyitány volt, noha azért voltak olcsó megoldások (nem a büdzsére értem), amik után egy icipicit keserű maradt a szám íze, azért én elégedett vagyok és lelkiekben már most készülök arra a pillanatra, amikor majd Rick beváltja az ígéretét, mert egy szemernyi kétségem sincs, hogy ez be fog következi.

Remélem, hogy hasonló mederben folyik majd tovább az évad: az már ebből az egy epizódból is tisztán látszik, hogy a készítőknek még mindig bőven van puskaporuk amit durrogtathatnak, hogy sikerül-e ezt majd okosan adagolniuk, az a következő hetekben eldől.


A nagy drámán egyelőre túl vagyunk, de a kaland folytatódik, én pedig izgatottan várom, hogy hogy alakul a szereplők sorsa.
[fb_button]

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Bagarol76 Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Bagarol76
Tag
Bagarol76

Nekem tetszett 🙂

Anonim
Vendég
Anonim

Szuper volt!