A visszatérő kritika




Alejandro González Iñárritu története mesébe illő. Mexikói rendezőként nem volt könnyű dolga, hogy meghódítsa Hollywoodot, a csillagok állása, no meg a tehetség mégis az ő pártján voltak. 2000-ben egy rendkívül erős első filmmel azonnal felhívta magára a figyelmet világszerte: a Korcs szerelmek azonnal legjobb külföldi film Oscar jelöléssel indította el rendezői pályafutását, s bár a díjat nem zsebelhette be, valami mást azonban igen: viharos gyorsasággal emelkedni kezdett az ázsiója, s Amerikában ragadva megkezdte hihetetlennek tűnő pályafutását. 4 Oscar szobrocskát zsebelt be, ráadásul kétszer egymás után megkapta a legjobb rendezésért járó kitüntetést: tavaly a Birdman hozta el számára a dicsőséget, idén pedig a The Revenant, azaz magyarul A visszatérő.

Persze nem csupán ezért különleges alkotás ez: amellett, hogy Iñárritu negyedik díját eredményezte, Leonardo DiCaprio is megkapta érte élete első, de az egész világ által már igen régóta várt aranyszobrocskáját. Megérdemeltek voltak ezek a díjak? Valóban ennyire jó film lett a The Revenant? Lássuk.

A többé-kevésbé feltérképezetlen amerikai vadonban járunk. valamikor a 19. század hajnalán. Hugh Glass (Leo) prémvadász csapatával nem csupán az indiánokkal, de a természettel is ádáz csatát vív, mígnem egy szerencsétlen összetalálkozás eredményeképp Hugh medvetámadás áldozatává válik. Bár túléli, nagy súlyos sérüléseket szenved, ezzel hatalmas terhet róva társaira, akiknek a kietlen tájon cipelniük kell társukat, lelassítva ezzel a haladást. Egyikőjük, John Fitzgerald (Tom Hardy), akinek az lenne a feladata, hogy vigyázThe-Revenant-Tom-Hardyzon rá, míg a többiek segítségért mennek, úgy dönt, hogy hagyja meghalni Hugh-t, és magára hagyja a fagyos vadonban. Itt kezdődik meg az emberfeletti akaratról és kitartásról szóló történet, aminek során Hugh legyőzve a természetet, önmagát és minden akadályt, John után ered, hogy bosszút álljon.

Az igaz történet alapján készült epikus túlélőfilm valóban 2015 egyik legjobbja, ehhez kétség sem férhet. Vannak ugyan pillanatok, ahol egy icipicit kilógott a lóláb és kizökkentem az ámulatból (például ilyen a medvetámadós jelenet), de a két és fél óra egy szempillantás alatt elröppent, szinte észre sem vettem. Iñárritu nagyon ért a hangulatkeltéshez, sőt nyugodtan le merem írni, hogy ahhoz ért a legjobban – ez a Visszatérő esetében is a legerősebb pont, no meg persze Leo és Hardy párosa, akik bár mindketten nagyot játszottak, egyiküknél sem mondanám életük alakításának. Leonál ez könnyedén megmagyarázható, ő már számtalanszor bizonyította, hogy egyike a világ legjobbjainak, Hardy esetében számomra túl sok volt a táj jelleg (nem tudom finomabban megfogalmazni), néhol már-már kínos volt, tudjátok, mint amikor az egyik haverotok kezd el orosz akcentusban beszélni. Értem én, értem, de attól még ő a haverom, nem egy orosz. Hardynál is ezt éreztem: sokszor átütött a karakteren, ha csak pillanatokra is, hogy ez csak játék. Csak színészkedés.



De mindez csupán szőrszálhasogatásnak hathat, és hát az is. Mert a The Revenantban ott van az a bizonyos wow faktor, ami miatt annyira szeretem Iñárritu filmjeit és ami miatt annyira imádom Leot. Azért pedig külön jár dicséret, hogy végre (újra) elröpítettek minket az 1820-as évekbe, hisz a filmiparban ez egy oly méltatlanul mellőzött korszak mostanság. Amellett pedig nem mehetek el szó nélkül, hogy a stáb emberfeletti munkája a film minden egyes percén érződik, itt nincs zöld háttér, csak csontig hatoló hideg és kiszolgáltatottság. Talán emiatt is lett ennyire ütős A visszatérő.

[fb_button]


A visszatérő a Mafab.hu-n

2 hozzászólás

  1. Csak az nem derült ki, ha már fel lett téve a kérdés, hogy Leo megérdemelte-e ezen alakítása miatt a szobrot… mert mondjuk az eddig asztalra letett filmjei alapján szerintem vastagon, de konkrétan ezen film alapján?

    Reply
    • konkrétan ez alapján a film alapján szubjektív véleményem szerint nem.

      Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .