Sniper Elite 4 gameplay: újra a régi móka?




Mióta világ a világ, azóta szeretnek a fiúk fegyverekkel játszani, a lányok pedig babázni. Főképp persze azért, mert a fiúknak játékfegyvereket vesznek ,a lányoknak pedig Barbie-t, de a lényegen ez mit sem változtat. Ha pedig már fegyverek, akkor kinek ne mozgatná meg a fantáziáját egy jó kis távcsöves puskás, lopakodós taktikai lövöldés sniperkedés? Na ugye. Erre az elméletre csapott le remek érzékkel bő tíz évvel ezelőtt a Rebellion és elhozta nekünk a Sniper Elite nevezetű játékát, ami ugyan nem lett viharos siker, de a játékosok szerették – ennek ellenére csak 7 évvel később érkezett a folytatás, 2012-ben, a V2, majd trilógiává bővült a kaland 2014-ben. Ekkorra már jelentős méretű rajongótábor állt a sorozat mögött, így nem is lehetett kérdéses a folytatás, csupán az, hogy mikor érkezik, no és hogy milyen újdonságokkal kényeztetik el a vásárlókat.

Nos a megjelenés sokak bánatára csúszott, hiszen arról szólt a fáma, hogy még idén a kezeink közé kaparinthatjuk a negyedik epizódot, nemrégiben azonban jött a feketeleves, miszerint tolódik a móka jövőre, egész pontosan majd február 17-én fog érkezni a játék mindhárom fő platformra, így PC-re, Xbox One-ra és Playstation 4-re egyszerre. Ennyi várakozás egy igazi rajongónak meg se kottyan, pláne, ha a játék képe is azt mutatja, hogy a háttérben érdemi munka folyik, ezért rengetegen tűkön ülve várták az E3-as prezentációt, ami bő tíz perc játékmenet formájában meg is kaptunk. Íme.

[youtube id=”wPrUbhLz54s”]

Nem azt mondom, hogy bődületesen nagy csalódás az amit láttam, viszont egyetlen egy elemét sem tudom ujjongva kiemelni – sajnos. Tulajdonképpen az az érzésem, hogy ugyanazt kapjuk megint, mindössze más helyszínen, megspékelve egy két újfajta szuperlassítással. A mozgás viszont még mindig darabos, a textúrák a pár évvel ezelőtti szintet idézik, a játékmenet pedig nem sokat javult, ha javult egyáltalán.

Persze (ez alapján a tíz perc alapján) simán el lehet játszogatni majd vele ideig-óráig, azonban most valahogy nem érzem az “azonnal kell, ide vele” érzést, amit például a harmadik epizódnál alig tudtam elnyomni magamban.

Ennél talán jóval nagyobb változtatásokra lett volna szükség, és ez alatt nem feltétlen azt értem, hogy modern korba kellett volna helyezni a játékmenetet, noha az biztos, hogy felkapnám a fejem egy vietnámi háborús epizódra dzsungeles mókával…



Talán majd az ötödik meghozza a várva várt átütő újításokat, amikre most már égetően nagy szükség lenne, ez pedig inkább egy 3.5, mintsem egy teljes értékű negyedik epizód – legalábbis első ránézésre.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .