Sínen a The Division film – megvan a rendező is




Ahogy azt már a bemutatót követő hétvégén sejteni lehetett, az Assassin’s Creed film nem hozta az elvárt számokat, ettől függetlenül az Ubisoft gépezete rendületlenül pörög tovább és úgy néz ki a helyzet, hogy sikerül tető alá hozni a következő projektet, a The Division-t.

Nem hiszem, hogy sokaknak kellene bemutatni a játékot, az Ubi aranytojást tojó tyúkjáról van szó, ami öt nap alatt 330 millió dollárt hozott a konyhára a megjelenés után és azóta is bődületes számokat szállít. Érthető hát, hogy miért próbálják meg gyorsan tető alá hozni a moziváltozatot, hiszen ez még aránylag friss élmény, sikeres, ismert, minden adott ahhoz, hogy taroljanak a filmmel is.

Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ugyanezen jelzőket nyugodt szívvel ráaggattuk az Assassin’s Creed-re is, őszintén szólva azonban a The Division valahogy jobb alapanyagnak tűnik. Miért mondom ezt?

Mert a vírus által letarolt posztapok New York, és az itt tevékenykedő Divízió egy olyan matéria, ami azokat is jó eséllyel bevonzza a moziba, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ez a játék egyáltalán létezik. Sokszor, sokan elkövették már azt a hibát, hogy úgy gondolták, hogy hé, van egy jó játékunk, pár millióan játszanak is vele, csináljunk belőle filmet, hát alapból van már pár milliós nézőközönsége, mert aki játszik, az biztos beül majd rá. Nem, egyáltalán nem biztos, ez nem így működik.

Egy játékadaptáció csak akkor lehet siker a mozikban (és nem csak kritikai elismerésre gondolok, hanem a bevételre), ha alapból azokra épít, akiknek a játék semmit sem jelent. A nagy közönséget kell megnyerni, a fanatikusok áramlása a pénztárhoz csak a bónusz. Ezért lehetett -aránylag- sikeres adaptáció a Perzsia hercege.

Az Ubi pedig úgy tűnik, hogy erre a vonalra próbál meg ráerősíteni, Jake Gyllenhaal-t már korábban megnyerték a főszerepre (mellé csatlakozott Jessica Chastain), most pedig megvan a rendező is, méghozzá Stephen Gaghan személyében, akinek talán a Sziriána a legismertebb rendezése (illetve nemsokára jön majd Matthew McConaughey-val az Arany).

Őszintén szólva én lelkes vagyok – elvonatkoztatva attól, hogy a The Division képezi a film alapját és pont ez az, amiről beszéltem. Ez a lényeg, hogy a film csigázza fel az érdeklődésemet, márpedig egy ilyen történet, ilyen főszereplővel-főszereplőkkel ez nem nehéz.



Reméljük, hogy ezúttal jól sül el a projekt, már csak azért is, mert az Ubisoft Motion Pictures-nek jó pár terve van a jövőre nézve, többek közt a Watch Dogs, Far Cry, Splinter Cell is megkapja a maga filmváltozatát  következő években, persze csak akkor ha nem lesz minden film veszteséges.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .