PET-tel táplálkozó baktériumot találtak




Már már több, mint száz éve, 1912-ben megvoltak a PVC gyártáshoz szükséges információk, a tömeggyártás csak negyed évszázaddal később, 1938-ban kezdődött meg, azóta pedig szerves részét képezik mindennapi életünknek ezek a szerves polimerek, vagy ahogy csak a hétköznapokban emlegetjük, a műanyag, melynek háromfajtáját különböztetjük meg (hőre lágyuló, hőre keményedő és rugalmas műanyag).

Amellett, hogy mára már elképzelhetetlen lenne az életünk nélküle, hatalmas problémát jelent az emberiség számára, hiszen azzal szemben, hogy jóval több, mint 50 millió tonnát állítunk elő belőle éves szinten, az újrahasznosítása gyerekcipőben jár, s alig a megtermelt mennyiség 5%-át használjuk fel újra, a többi javarészt a szeméttelepeken (rosszabb esetben az égetőkben) végzi.

Egy japán kutatócsoport felfedezése azonban most alapjaiban változtatja meg ezt a tarthatatlannak tűnő állapotot, s úgy tűnik, hogy a természet ismételten az emberiség segítségére sietett egy baktériumfajta formájában, ami kizárólag PET-et fogyaszt – legalábbis a kutatás jelenlegi szakaszában nagyon úgy tűnik.

blue-plastic-bottlesEnzimei segítségével a mikróba a nyúlványaihoz tapadt műanyagot két összetevőre, a környezetre teljesen ártalmatlan etilénglikolra és tereftálsavra bontja le, majd mindkét anyagot el is fogyasztja. Könnyen belátható, hogy ezzel a folyamattal a Ideonella sakaiensis-nek keresztelt baktériumfajta alapjaiban változtathatja meg a műanyagkérdést hiszen segítségével forradalmasítható annak újrahasznosítása.

Üröm az örömben, hogy a lebontás folyamata (jelen pillanatban még) nagyon sok időt vesz igénybe. Egy alig egy négyzetcentiméter nagyságú, vékony PET lap lebontása nagyjából másfél hónapig tart, azonban a kutatók úgy sejtik, hogy bizonyos genetikai módosításokkal ez az időtartam nagyban lerövidíthető.

Egyelőre azonban még nem kell aggódni, a döntés nem született meg, sőt egyelőre még a jelöltek listája sem teljes. Ami biztosnak tűnik az az, hogy ezen a listán Daisy rajta van, méghozzá igen előkelő helyen – hogy mi sül ki az egészből, azt majd meglátjuk.



Ráadásul valószínűsíthetően nem az Ideonella sakaiensis az egyetlen baktériumfajta, ami a PET lebontására képes, (sőt, találtak már olyan gombafajtát is, ami képes a műanyag lebontására) csupán idő kérdése, míg rábukkannak hasonló képességű mikrobákra.
[fb_button]

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
PapasapaLaj Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Laj
Vendég
Laj

..meddig lehet kordában tartani majd a baktériumot, hogy ne zabáljon fel minden épp használt tárgyat is?