Öngyilkos osztag kritika




Rájár a rúd a DC-re, de hogy őszinte legyek, én csak hátradőlve figyelem, a teámat szürcsölve. Elsősorban azért, mert (és itt jöhetnek a beszólások nyugodtan, én megértem)… szóval ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy én egy kicsit már kezdem unni a szuperhősös témát. Persze, szép volt, jó volt, de… lassan elég volt. Legalábbis egy dolog biztos: attól már nem jövök izgalomba, ha látom a Marvel vagy a DC logót egy film elején. Az elmúlt pár évben eljutottam oda, hogy valamit mutatnia kell a mozinak ahhoz, hogy ne csak lemondóan legyintsek.

A Deadpool rettenet gyenge lábakon állt, de annak ez mégis sikerült. Az egész atmoszférája volt annyira egyedi, hogy őszintén élvezzem, még akkor is, ha a háttérsztori egy igazi kliséhegy volt. Mert nem ez a lényeg. A karakter, a hangulat. Ez számít igazán. És pont ez az, ami a DC-nek nem megy.

Na de majd megy David Ayernek, gondoltam én.Imádom a palit, ő írta a Kiképtést, neki köszönhetem az Utolsó műszakot, már ennyiért is örökre a szívembe zárnám. Úgy tekintek rá, mint az egyik utolsó olyan katonára Hollywoodban, aki tojik a szabályokra és odateszi ahogy ő gondolja. Egy a bibi: ő még sosem csinált blockbustert. Nem kellett ennyire a határidőkkel foglalkoznia. Nem közel 200 millát szokott elkölteni egy filmre. Ezek ugyanis ólomsúllyal nehezednek a rendező vállára. Ayer pedig össze is roppant. Sajnos.

Nem fogok regényeket írni a filmről, mert úgyis meg fogod nézni. Azért vagy itt, mert kíváncsi vagy, hogy a lehúzó, negatív kritikák igazak-e. Kíváncsi vagy, hogy Leto milyen Joker volt. Hogy érdemes-e elmenned moziba.

Nos kezdjük akkor a lényeggel. Az Öngyilkos osztag nem lett bűn rossz. Sajnos jó sem. Ebben közrejátszott a kapkodás (6 hét alatt megírt forgatókönyv), ami miatt a történet arcpirítóan egyszerű, és az, hogy a karakterek nagyjából kétdimenziósak. Oké, Margot Robbie tényleg nem volt rossz, de a többiek semmi maradandót nem alkottak. Igen, Jared Letora is ez vonatkozik, főleg azért, mert mindössze pár percet játszik. Ez van srácok.

Hogy érdemes-e elmenned rá moziba? Ezt nem én fogom eldönteni, azt azonban nem árt ha tudod, hogy a Suicide Squad még annyira sincs egyben, mint a Batman v. Superman, (cserébe persze az előre beígért őrületből se sok maradt, köszönhetően a PG-13-as besorolásnak, ami egy vicc kategória.).


Ismét kihagyott egy ziccert a DC, és már csak az a kérdés, hogy meddig tűri ezt a közönség és még hányszor tudják felültetni a nézőket a hype vonatra. Az biztos, hogy gyökeres változtatás kellene, méghozzá sürgősen, mert ebből így nem nagyon lesz DC Univerzum.
[fb_button]

18 hozzászólás

  1. Ma néztem meg a filmet. Nincs sok tudomásom a karakterek hátterét illetően, kivéve Harley és Joker sztoriját. A film baromi jó volt. Semmi kérdésem nem maradt utána. Élveztem, mert hozta a sötét hangulatot, ugyanakkor poénos is volt. Harley (hogy lehet valaki ennyire dögös?!), Joker és Deadshot nekem tökéletes volt!

    Számomra két dolog vérlázítóan gyenge: Joker és az osztagvezető ezredes szinkronja, illetve az összes kritika, amit ezzel a filmmel kapcsolatban olvastam, láttam, hallgattam. Ha unod a képregényfilmeket, ne menj el rájuk ez a titok!!!

    Lehúzta minden kritikus a BvS-t, most meg ezt. Persze amikor az Amerika kapitány Polgárháborúban azt mondja Vasember, hogy a Tél katonájának azért kell meghalnia mert “Bántotta anyát” akkor az teljesen rendben van mi?! Elég volt a GDF-es kritikusokból!!!

    Reply
    • Már ne haragudj, de hülye vagy. A Civil War-ban Tony-t az érzelmei irányították. Ez illik is a karakterébe.
      Ha neked tetszik a film, akkor ne olvasgass kritikákat, egyszerű a képlet 😀

      Reply
    • SixSan. Minden egyes szavaddal egyetértek.. Főleg azzal, ami az Ami. kap. polgháb.-illeti. “Végig” azon filoztam,hogy kik vannak a háttérben. Ki az aki segít ennek az egy szál EMBERNEK. Merthogy egyedül sikerüljön neki az,ami addig senkinek (nem írom le kik voltak eddig ellenük,mert……) Na és a motiváció? Amit már te is írtál.
      A kritikusnak az a dolga,hogy megnézzen minden filmet. Ráadásul kifejezetten szeretnek árral szemben úszni.
      A többi fanyalgó? Páréve divatba jöttek a képr. filmek. A nagyközönségnek még egy kicsit meseszerű volt. Ekkor a divatdiktátorok imádták ezeket a produkciókat,csakhogy mindenki lássa,mennyire mások. Most,hogy a nagy többség is megszerette, ők megint megmutatják,hogy mennyire mások.

      Reply
  2. Osztom a véleményed aki unja a képregény filmeket ne nézze meg őket, ilyen felfogással ne nézzünk semmit mert az összes horror az összes akció film, az összes vigjáték ugyan az.. Én szeretem a képregény filmeket ujab karakterek újabb boss-ok újabb harcok. Jelen filmünkben a varázslónőnek hívózt ősi sumér vagy valami hasonló mitikus boszorkány kifejezetten darkosra sikeredett, és nagyon tetszett. Nem hibátlan film de eggyik sem az, nem kel túlgondolni a filmeket nem kell realistán nézni ezért FILM.

    Reply
  3. Ismét kijelenthetem sajnos ez tény a DC nem tud filmet rendezni. Ilyen elb*sz.tt egy filmet rég láttam, ha egy sima akciófilmet kaptunk volna azt mondom oké, de ez az Öngyilkos osztag könyörgöm.

    1, Miért van olyan érzésem, hogy a gonoszokat sajnálnom kéne. Ezek bűnözők a valóságban sem sajnálnék ilyen figurákat a filmben pedig teljesen így állítják be (Őrület).

    2, Összecsapták szinte az egész filmet 2 órás lett minimum 3-nak kellett volna lennie. Túl egyszerűen megölték a fő gonoszt.

    3, Visszaküldik Őket a sitre na neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!
    Minek, miért, hogyan, miért nem lépnek le.
    Hagyjuk már.
    Esküszöm a DC fogadjon már fel egy képregény fant aki eligazítja a rendezőt a story-ban. Nem tudtak rájönni az évek alatt. Kiábrándító.

    Reply
  4. Ja nagyon fontos Joker karaktere el volt cse*zve de úgy igazán. A képregény ben és az animékban is egy igazi Őrültet láthatunk Joker szerepében. Nem is volt meg ez az Őrült állandó röhögése és nem láttam azt az undorító lila öltönyét sem azzal a bűn ronda kalappal. Viszont láttam arany színű zakókabátban meztelen kivillanó mellkassal és fukszal a nyakában. Ez egyáltalán nem vall a Joker szerepre + a vas fogak sem, de azt még valahogy lenyelem. Tehát Joker katasztrófa volt.

    Reply
    • Szerintem Joker nagyon szexi volt, és én így még jobban imádtam. Az TNBA-ban is nagyon szerettem, hogy nem ilyen “bohócszerű”.

      Bytheway: Az anime az japán animációs sorozatot jelent, amihez batman rajzfilmnek köze sincs. Amire te gondolsz az animácós film/rajzfilm

      Reply
  5. abban van valami hogy kezd kicsit ellaposodni,kiegni ez a kepregeny story,mondom ezt ugy h imadom az ilyen filmeket,de valami kezd eltunni,vagy az izlesem formalodott,eszetlen cgi orgiaval mar manapsag nem igazan lehet filmet eladni,keveseknek sikerul. tudom sokan utalnak majd emiatt,de nekem az 1ik ilyen nagy csalodas,warcraft volt…ugy hogy wowozok a bc ota… ahogy en eszrevettem,sajat velemeny,a dc nel szamomra a karakterek kidolgozasa nagyon hianyzik,a motivacio,a mit miert kifelytese,mind a gonoszok mind a szuperhosok teren. ezt a marvel kicsit jobban csinalta. az univerzum epites elott kiadta a hosok elozmeny filmjeit,amojan hosszabb bemutataskeppen. de ott meg a gonoszok csapnivaloak,mind 1 reszt megelo,degeneralt. talan mar kezd kibontakozniaz igazi gonosz,de felek h elbagatelizaljak,jelentektelen lesz enyi hos mellett. na ez elegge off topikos lett sorry 🙂

    Reply
  6. Szeretnék konstruktívan állni a témához, ezért:

    1.: Kérlek ha kritikát írsz, azért engedd kicsit bő lére. Biztos vagyok benne, hogy legalább kétszer, talán háromszor ilyen hosszan is kiírtad volna magadból, ami benned van.
    2.: T. kommentelők, kérem tessék elfogadni, hogy nem lehet mindenkinek azonos az ízlése. Akkor mindenki azonos fazonú ruhában járna, mindenki azonos stílusú zenét hallgatna, és ugyanolyan színű lenne a szobájának a fala. Ugye hogy nem túl vidám életképek ezek? Van akinek ez a film tetszik ezért vagy azért, valaki meg pont attól mászik a falra. Szóval el lehet olvasni a kritikát, és lehet kulturáltan kommentelni. Nyafogni és fröcsögni amiatt, hogy a kritika nem azonos a saját véleményeddel önmagában irtózatos lelki szegénységről ad tanúbizonyságot.
    3.: Tényszerűen el kellene fogadni, hogy a hype-nak pozitív a hatása. A Batman vs Superman egy hulladék film volt szerintem, és még nagyon sok ember szerint, mégis több, mint 800 millió dollárt hozott világszerte. A Suicide Squad az elmúlt 9 nap alatt csaknem 400 millió dollárt hozott be a mozipénztáraknál. A DC-t és a Warner-t aligha a kritikusok és a rajongók nyivákolás érdekli, sokkal inkább a bevétel. Ott meg nincs ok nagy panaszra. Megérte tehát a Suicide Squad és a BvsS a marketing-kampányra fordított összeget? Naná…
    4.: Én pont a fenti miatt viszont sem a BvsS-t, sem a Suicide Squad-ot nem moziban néztem / nézem meg. Nem szeretem a hatalmas hype-ot, mert általában nem tudnak megfelelni az elvárásoknak. Természetesen én is elgyöngülők sokszor, és például a Star Wars VII.-et megnéztem moziban. Azóta is bánom. De a Disney-t nem érdekli, hiszen több, mint 2 milliárd dollárt hozott be nekik, plusz a franchiseból feltehetően még ennyit. Akkor most érdemes “okosnak” lenni filmnézés terén? Költői kérdés…

    Reply
  7. Hol maradt az igazi őrület? Az eleje elindult,de a végére rendesen ellaposodott. 🙁

    Reply
  8. Leto az eddigi valaha leggyengébb Joker volt. Beleértve az összes valaha megjelent képregényt és rajzfilmet is. Nem egy pszihopata, őrült bandavezér volt, sokkal inkább valami eröltetett, elfuserált stílusú mafiaarc. Az egész film valami rém rossz, összecsapott fércmunka volt. jellegtelen, üres karakterekkel. Igazán szeretem a képregényeket, de ez a film fájt, untatott, és örültem, amikor vége lett.

    Reply
  9. hatalmas film lett szerintem, a kritika íróknak max csak meséket szabadna nézni talán azt feltudnák dolgozni kritikáikban, mert az utóbbi években csak silány kritikusok silány kritikáit bírtam filmek kapcsán olvasni sajnos, nagyon silánnyá vált az amerikai filmkritikusok krémje majd hogy nem feleslegesek már, mindenki jobban járna ha kritikát sem írnának nagyon nem nekik való ez.

    Reply
  10. Szerintem nem lett olyan rossz a film, mint ahogy azt mondták. Az azért tény, hogy a DC-nek a Marvel-t ütnie kéne különben csökkenni fog a népszerűsége erősen, és ez eddig hát nem sikerült.
    Én jobban élveztem ezt mint a BvS-t, mert itt végig “akciós” volt, míg ott a felénél már nézelődtem a moziba, hogy lesz-e itt még valami.
    A bumerángos fickó szerintem nagyon gyenge lett a többihez képest. Harley Quinn-től én sokkal többet vártam, 2 trailert-t néztem a filmről összesen, és azon kívül, amit abba láttam róla a filmbe többet nagyon nem hozott (kár).
    Szóval aki szereti a DC-s vonalat az mindenképpen nézze meg, mert sorban ezután jön majd a Justice League. Ezen kívül szerintem van egyfajta atmoszférája is, ami néha eltűnik egy-két jelenetnél, majd újra előtűnik.

    Reply
  11. Ez rettenetesen f*s lett, erről nem kell bőven kommentelni….

    Reply
  12. Nem vagyok nagy filmkritikus, de szerintem a nézők számára egy filmben nem az a lényeg, hogy mi történt a film forgatása előtt és alatt, illetve a háttérmunkálatok sem érdeklik nagyrészt őket, esetleg kivéve a pénzt amit megmozgatott. Amit viszont fontosnak tartok az a meglepetés, a humor, a látvány és nem utolsó sorban a történet, amit akár nevezhetnek gyengének egy átlag filmezőt ez sem érdekli igazán. Nekem kifejezetten tetszett, pár napig sok helyzetben beszéltem is róla ha eszembe jutott. Azt persze nem mondom, hogy zseniális lett, de engem nem szomorított el, hogy esetleg rossz lett, mert nem lett.

    Reply
  13. A film gyenge, ahogy a színészek is. Margot Robbie üde színfolt, de egyedül nem tud csodát tenni.

    Reply
  14. Az acélembert kétszer néztem meg egymás után. A BvS-t, mondták, hogy nem nagy szám, de Batman karakterét imádom. Egyszer nézhetőnek nem rossz. A Suicide Squad-ot nem bírtam végignézni. Őszintén szólva nem olvastam a képregényeket, de a rajzfilm adaptációja sokkal jobb volt.
    Érdemes megnéznetek a Batman: Killing Joke-ot is mindenképp 🙂

    Reply
  15. A Suicide Squad rajzfilm adaptáció Batman: Assault on Arkham néven fut.

    Reply

Leave a Reply to Zsolt Cancel Reply

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .