Nem lesz Zsivány Kettes




A cikk címének végére tetszőlegesen odabiggyeszthettek zárójelben egy kérdőjelet, vagy felkiáltójelet, esetleg mind a kettőt külön-külön, hiszen ha valahol, akkor a filmiparban duplán igaz a közhely: a pénz beszél.

Márpedig ha a pénz beszél és azt mondja, hogy: jövök! akkor kevesen mondják azt, hogy maradj csak ahol vagy, mi tartjuk magunkat az elveinkhez és ahhoz, amit mondtunk.

Márpedig Kathleen Kennedy (producer, mellesleg a Lucasfilm elnöke 2012 óta) kimondta: nem lesz folytatása a Zsivány egyesnek. Ez persze alapvetően logikus, hisz a Rogue One egy olyan küldetésről szól, ami tudjuk jól, hogy hogyan zárul, hiszen a múltban történt, ráadásul annak tükrében, hogy ismerjük a sztorit, pláne bajos lenne folytatni.

Ettől függetlenül a legkevésbé sem légből kapott felvetés, hisz mint ahogy az elején is céloztam rá, elsősorban a számok döntenek: az elővételi (és egyéb) statisztikák alapján pedig minden idők második legjobb nyitóhétvégéjét várják a Zsivány egyestől (emlékezzünk csak vissza, hisz nem kell messzire: Az ébredő Erőé a valaha volt legerősebb nyitás).

A stúdió azonban gyorsan véget vetett az esetleges találgatásoknak és hogy őszinte legyek, ez valahol örömmel tölt el (még akkor is, ha esetleg a világ legjobb filmje lesz és folytatásért könyörögnék valamilyen formában) hisz a remakek, rebootok korát éljük, ahol a kötelező folytatások csak tovább rontanak a minőségen.

Egyébként a döntés nem új keletű, John Knoll (az ő fejéből pattant ki a sztori, mellesleg a látványért is ő felel, ő a CCO az Industrial Light & Magic-nél) is lenyilatkozta, hogy a film mindig is önálló egységre lett tervezve, második rész nélkül és hát ahogy Gareth Edwards, a rendező mondta (sokkal udvariasabban): a folytatás már rég készen van.


Nos, ennyit folytatás gondolatáról, inkább jöjjön a Zsivány egyes, lássuk hogyan teljesít; szerencsére már nem sokat kell aludnunk, hiszen jövő héttől (egész pontosan december 15-től) a mozikban a legújabb Star Wars film, jövő ilyenkor pedig folytatódik Rey, Kylo Ren és Leia kalandja, az Episode VIII-al, ezúttal már Rian Johnson tálalásában.
[fb_button]

21
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
11 Comment threads
10 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
SW456GrizzLeeIdegenLearnWhatSciFiIsFFSMr. T. Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Georgedragon
Vendég
Georgedragon

Nem kellett volna eladnia Lucacnak a brandet.. főleg nem a Disney-nek.. várható volt, hogy a pénzért bármire képesek.. Szerintem a SW 7. epizód is mutatja, hogy új ötletek helyett, szinte remake lett… Tipikus “hogyan húzzunk minél nagyobb hasznot” történet.. Nem számít, hogy közben a filmtörténelem legnagyobb sci-fi alkotását zúzzuk porrá… Eleve ostobaság volt a Disney-től, hogy Lucas nélkül.. ötletei nélkül folytatták.. és pont egy STAR TREK rendezővel ?! JJ. Abrams… ezt elcseszted… Han Soloért meg különösen utálom.. az összes alkotót.. a Kylo meg olyan mintha Meat Loaf lenne az új James Bond – komolyan… ennél rosszarcúbb karakter nem volt ?

Lorden
Vendég
Lorden

Ha az EP I-II-re (III-ra fogjuk, hogy oké) gondolok akkor akkora hülyeség nem volt megválni Lucastól és az ötleteitől.

nyiszu
Vendég
nyiszu

Georgedragon
Ha a véleményeddel így látatlanban a Zsivány egyest fikázod, akkor alaposan mellément.
Nekem az a véleményem, hogy a 7. részről lehet bátran véleményt alkotni, de én inkább megvárnám a folytatást, és majd azzal együtt, mert könnyen el tudom képzelni, hogy a remake-nek (és az eddig jelentéktelennek tűnő elemeknek) szerepe van a folytatáshoz. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy J.J. Abrams lustaságból, céltalanul schmittpálozott volna. Han Solo pedig igazán sokkoló, de várható fordulat volt. Ráadásul mi van, ha mégsem halt meg, hiszen azt ugye nem láttuk (persze szerintem meghalt)?

Karl
Vendég
Karl

SPOILER
—————

Szó-szó, a túlélőkre alapozva nehéz lenne folytatni.

Cygnet
Vendég
Cygnet

Az SW7 messze nem hibátlan film. J.J. nem Lucas soha nem is lesz az. Han Solot eddig is csak George zsenialitása tartotta életben hiszen Harrison már a Birodalom Visszavágban ki akart szállni. Gyakorlatilag az SW7-et Han Solo azaz Harrison Ford elhúzta a hátán. Egy jó kis filmet sikerült összerakni ahol BB8 és Ray Poe Dameron megállja a helyét a többiről főleg Finnről meg inkább ne is beszélgessünk. Nem értem egyébként a Zsivány 1 második részével kapcsolatos felvetéseket hiszen tök egyértelmű, hogy ez csak egy töltelékfilm, hogy addig is míg elkészül az SW8 soha senki se tervezte másnak de bizonyára jó… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Domcsiúr
Vendég
Domcsiúr

Amúgy csak mondom hogy az ébredő erő nem remake. egyszerűen csak fogadjátok el, hogy abban a világban az a heppjük. meg akarnak építeni egy hatalmas bolygófegyvert.

Huresz
Vendég
Huresz

Én sosem voltam egy nagy Star Wars rajongó, talán ez annak is tulajdonítható, hogy nem tudom értékelni sem a sci-fit, sem pedig azt, hogy az akkori technológiához képest mekkorát alkotott Lucas. Elismerem a nagyságát de ennyi és nem több. Nem vagyok tisztában azzal, hogy a 7. rész illetve ez a Rogue One mennyire követi a sztorit (már amennyiben létezik hozzá lore és nem most találták ki), de meg kell, hogy mondjam, engem egy picit bosszant ez a feminista szar illetve a brit színészek amit belevittek az egész világba. Én a 7. részt is először angolul láttam és valószínűleg ezt is… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Viking88
Vendég
Viking88

Hála az égnek h nem lesz az első része is annyira rossz volt h nincsenek rá szavak!

copy sw
Vendég
copy sw

4.5.6 faintos. 1.2.3 lassú halál. Az utóbbi két valami satanyék. Ezeket ne kapcsolják sehová, felejtsék el a star warshoz kapcsolódást. Csinálják nyugodtan az ilyen filmeket, csak ne kapcsolgassák a semmit, sehová. Hagyják a békés nyugodt elmúlást a star wars 4.5.6 nak. Zsivány 1, Savanyúlét 2, Galaxisgyötrés 3. Ezek szóljanak nyugodtan másról csak ne a star warsról.

tROLL
Vendég
tROLL

TITANIC 2 se lesz waoooooo :O

Mesterlövész
Vendég
Mesterlövész

Hát,az Ébredő erő is csak a régi nagy színészek miatt volt nézhető!
Ez az új SW. film pedig nevetséges!
Már a szereplő választásnál eltolták az élményt.
Inkább egy paródiának menne el!
Úgy néz ki leáldozott a Star Wars-nak végleg…
Az előző részben a néger srác nem tudom mit keresett ott,talán összecserélték a szereposztást egy vígjáték szereplőével. Nevetséges karakter lett!
G. Lucas-ból egy volt,mint Bruce Lee-ből is! Kár elrontani a hagyatékukat!
Kívánok több sikert a készítőknek a folytatáshoz!!!