Mostantól ingyenes az Evolve




Ritka pillanat ez, sűrűbben látni fehér hollót: egy játék a megjelenése után másfél évvel free to play üzemmódra vált, ráadásul úgy, hogy nem egy MMORPG-ről beszélünk. A Turtle Rock Studios nagy reményekkel megáldott játéka, az Evolve még 2015 februárjában jelent meg, sajnos papíron sokkal ígéretesebb volt, mint az, amit élőben megtapasztalhattunk.

Négy vadász, egy szörny – ez az alapfelállás, a játékmenet pedig pörgős, de talán nem volt kellően változatos ahhoz, hogy az érdeklődést hosszútávon képes legyen fenntartani, legalábbis az biztos, hogy nem sikerült. A játékosok pedig szép lassan (a fejlesztők szemszögéből nézve inkább jó gyorsan) elpártoltak az Evolve mellől, így lépni kellett: vagy lehúzzák a WC-n a projektet, vagy húznak egy merészet, a Turtle Rock pedig az utóbbi mellett döntött, és F2P módra váltottak, egyelőre csak PC-n, a kezdeti időszakban beta módban.

Hogy miért beta? Nos a fejlődés nem állt meg annyiban, hogy mostantól ingyen beszerezhetjük a játékot, a srácok úgy látszik észbe kaptak és rájöttek, hogy érdemes odafigyelni a hangokra, amik a játékosok felől érkeznek. Átdolgozzák ugyanis a térképeket, finomítanak a balance-on, és jó pár egyéb apró finomsággal is készülnek, hogy minél nagyobb tömegben sikerüljön visszacsábítani a játékosállományt.

Azok, akik eddig még csak kerülgették az Evolve-ot, azok most persze örülhetnek, azonban nem ennyire őszinte a mosolya annak, aki már régebben beruházott rá, hiszen szinte lehetetlen kárpótolni azokat, akik kifizették a teljes árat a játékért, miközben most már ingyen megszerezhető. Számukra a fejlesztők számtalan meglepetéssel, ajándékkal készülnek, hogy ez mennyire lesz elég, azt majd a következő hónapok fogják eldönteni.

Ha pedig minden rendben megy és a számok is azt mutatják majd, amit a kiadó látni akar, akkor a bétaidőszak lejárta után a konzolosok is megkapják a F2P örömeit. Ha eddig még nem tetted rá a mancsod a játékra, mert sokalltad az árát, akkor most már nincs ami visszatartson egy jó kis vadászattól.


Az Evolve Stage 2 ingyenesen letölthető, csak kattints ide és indulhat is a móka. Szerintetek sikerül visszahozni a sírból a játékot?
[fb_button]

2
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
alaphang93TJ Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

TJ
Vendég
TJ

biztos jó játék lehet, én még nem ismerem ezt játékot, kár, hogy meg kell szakítsam az itteni böngészést, azért, hogy egy másik ablakban rágooglézak egy képre vagy videóra a játékról… azért erre legközelebb figyeljetek