Kiszállt a Deadpool 2 rendezője




Egy picit a semmiből érkezett az elsőre talán ijesztő hír: Tim Miller kiszállt a Deadpool 2-ből, ami jelenleg egy picit megrekedt (egyelőre nem tudni, hogy ki száll be rendezőként a folytatásra).

Persze ez egyáltalán nem példa nélküli történés az álomgyárban, sok produkciónál megtörténik, hogy menet közben , a forgatások megkezdése előtt, vagy épp jóval később lelécel a direktor, a Deadpool 2 esetében ez azért igazán nagy hír, mert legendásan összetartó a készítő gárda, akik vállvetve harcoltak (évekig) azért, hogy a film végül elkészülhessen.

Igaz, hogy ebben a legnagyobb szerepe az infók alapján nem Millernek volt, hanem épp Ryan Reynoldsnak, aki egyfajta misszióként tekintett a mozira, ő mindig is tudta hogy milyen iránnyal lehet berántani a nézőket a moziba, s bár a stúdiónál ebben sokáig kételkedtek, ma már jól tudjuk, hogy Reynoldsnak volt igaza.

Ennek megfelelően az ütőkártya most már az ő kezében van, ezt pedig ki is használta elég rendesen. Úgy csavarta a tárgyalásokat a folytatás előtt, hogy most már gyakorlatilag minden lényegi kérdésben (szereplőválogatás ésatöbbi) övé az utolsó szó, ez pedig Millernek úgy látszik, hogy sok volt. Valahol talán érthető is, hogy miért.

Miller egyfelől komolyabb hangvételű második részt szeretett volna, míg Reynolds azt a fajta kikacsintgatós mókát akarja továbbvinni, amit az első filmben láthattunk, másrészt Cable karakterében sem sikerült megegyezésre jutniuk, a stúdió pedig tanult a hibájából és ezúttal Ryan szabad kezet kapott – Miller pedig úgy gondolta hogy így nem tudja vállalni a munkát és az ezzel járó felelősséget – mondom még egyszer: valahol meg lehet érteni őt is, hisz akármi is történjen, az ő neve lesz a rendezői széken.

Kétségbeesésre azonban -egyelőre legalábbis- biztosan nincs okunk. A rendező személyének kiválasztásán gőzerővel dolgoznak, a forgatás pedig elméletileg nem látja kárát ennek a kis intermezzónak, remélhetőleg a történetről is elmondhatjuk majd ugyanezt.


A Deadpool folytatását jövő év elején kezdik el forgatni, nekünk pedig 2018 januárjáig kell várnunk Wade újabb kalandjára.
[fb_button]

4
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
4 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
0 Comment authors
AirunStabiSteelLeon Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Leon
Vendég
Leon

Szerény véleményem szerint, hülyeség volna Deadpool-t “komoly hangvételűre” venni, mert pont azt vennék el tőlle ami egyedivé teszi őt az X mutánsok univerzumában. A folyamatos dumálása (nem véletlenül hívják “nagyszájúnak”) a gyerekes, szexista és egyébb beszólásai/káromkodása, a nézők felé tett megjegyzései (amivel “áttöri a 4. falat”) hiányozna.
Ha magát a filmet, történetet, alaphangulatot vennék “komolyabb hangvételűre”, abba meg a bohóckodó és komolytalan Deadpool karaktere nem biztos hogy bele illene.
Én bízom Ryan Reynolds-ban hogy nem hagyja elrontani a folytatást.

Steel
Vendég
Steel

Egyetértek Leon -al.

Stabi
Vendég
Stabi

Évek óta a Deadpool volt az első film ami nagyon tetszett. A sok látványos de semmi extrát nem adó szuperprodukció után ezt öröm volt nézni. Szerintem is pont az neki a lényege hogy nem próbál semmi “áll komolyságot” magára erőltetni csak szórakoztatni ami pedig sikerül is. Még apám is könnyesre nevette magát rajta pedig szívből gyűlöli ezt a műfajt ( talán pont ezért tetszett neki annyira ).

Remélem nem jut sok jól sikerült film sorsára és nem próbálják megváltoztatni azt amit megszerettünk.

Airun
Vendég
Airun

Agyonlövöm a k…va macskádat
De nincs is macskám
Pedíg az előbb cica alomba sz….tam…. Na mindegy XDXD