Kiszáll az egyik legfelkapottabb női színész a filmezésből




A Deauville Filmfesztiválon épp Chloë Grace Moretz kapta a Hollywood Rising Star kitüntetést, miközben az újságírók lelkesedését a földbe taposta kijelentéseivel.

Moretz sokak szerint az egyik legtehetségesebb fiatal Hollywoodban, ezzel nem vitatkoznék, magam is kedvelem. Hogy őszinte legyek, a mostani interjú során történt megállapításaival csak szimpatikusabbá vált a szememben, hisz épp arra a következtetésre jutott a saját pályáját illetően, amire én is.

Hogy korántsem eléggé válogatós a szerepeket illetően. Közel hatvan alkotásban szerepelt (ebben mondjuk benne vannak a szinkronok és egyéb kisebb munkák is), ami rengeteg. Egy pályája vége felé közeledő színésznek is dicséretére válna ez a szám, nem hogy egy 19 éves csitrinek.

Mert ennyi idő alatt nincs 60 jó munka. Nincs 60 jó szerep (sőt, 30 sincs, de 15 se). Így pedig hiába 3-4 remek alakítás, ha a többi csak ponyva, vagy egyszerű pénzhajhászás. Ha ezt egy színész/színésznő még idejében belátja, és behúzza a kéziféket, akkor minden rendben lehet. Azonban ha nagyon behúzza, akkor könnyen lehet, hogy Hollywood egy életre elfelejti.

Chloë Grace Moretz most azt mondja, hogy ő csak átkapcsol válogatós üzemmódba. Kétszer is meggondolja hogy melyik szerepet fogja elvállalni, és ezt csak akkor teszi, ha az a szerep valami pluszt ad neki. Hogy lássuk mennyire komolyan gondolja a dolgot, első lépésként kiszállt minden futó projektjéből (mondjuk ez nem a legjobb fej húzás) és most visszavonul egy kicsit átgondolni, hogy mit is jelent számára a színészkedés.


Reméljük hamar ráébred arra, hogy mit szeretne, hisz biztos vagyok benne hogy sokaknak hiányozni fog a vászonról, noha biztosan vannak most páran, akik örülnek hogy nem lesz egyhamar újabb Moretz film.
[fb_button]

georgedragon
Vendég
georgedragon

Chloë Grace Moretz már közel sem az a cuki kiscsaj aki volt.. és nem béna szerepei miatt.. Egyszerűen nem nyújt annyit, hogy annyira jobb lenne bárkinél… A Rossz szomszédság 2-ben egy béna lúzer 18éves szűzlányt játszik, aki kiszabadult apu mellől.. hát olyan is mint a szerep.. nem mert olyan jó színésznő.. hanem mert olyan lúzer és egyszerű szürke kis egér.. ha holnaptól 1 filmbe se látnám, észre se venném…. Ha egy színész kivonul, akkor azt észrevesszük.. még ha George Clooney szinkronszínésze kilép..azt is.. Van aki egész életében 2. 3.rangú szerepet játszik, mégis tudod miben láttad.. van aki 1x áll a… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

blöff
Vendég
blöff

például a legutóbbi filmját az %. hullámot végig sem bírtam nézni…
hogy ez felkapott csaj? egy kancsal, szenvedő arcú béna lúzer.

teelapo
Vendég
teelapo

Hehe…nem tudom mekkora veszteség a csaj. Lehet, hogy számomra a szegénységi bizonyítvány, de még csak nem is ismerős a neve.

svarcz
Vendég
svarcz

“Egyszerűen nem nyújt annyit, hogy annyira jobb lenne bárkinél…”

Lehet, de nem is nyújt kevesebbet sem. Szerintem a hullámban és a Carrie-ben is hozta az elvárhatót. Arról meg, hogy egy csomó szarul megírt szerepet kap mint pl. a hullám is, nem ő tehet. Pont ezen próbál most változtatni, szerintem jól teszi.

alfred
Vendég
alfred

Róla sem és az említett filmekröl sem hallottam eddig ….
Egy bull-shittal kevesebb HW-ban és néhány xar amcsi filmmel is talán.

Tibi
Vendég
Tibi

A Védelmezo nevu filmben o volt a prosti.

Waresz
Vendég
Waresz

Dicséretes húzás. Tényleg belevitték a hulladékgyártásba. Ki kell szállni és válogatni.

belageza
Vendég
belageza

Hát nem egy cseniferlarensz a csaj, annyi biztos.

q3bb
Vendég
q3bb

Ő felkapott?
XD
Ez kicsit erős.

Mina
Vendég
Mina

Nem szegénységi bizonyítvány, ha nem ismerős a neve. Egyszerűen bármit is alakít feledhető, mert 60 szerep után sem hagy nyomot az emberben. Az 5. hullámban is feledhető alakítást nyújt, pedig főszerepet kapott. Egyszerűen nem jó színész, egy amatőr is el tudná játszani azt, amit ő csinál, és itt a baj.. A legkisebb szerepet is el kell tudni, el lehet játszani méltósággal, csak ő ezt nem tanulta meg. Ennyi idő után sem. Azt hiszi, ha visszamondja a korábbi filmjeit és csak “nagy szerepet” vállal, akkor ő is nagy lesz, hát… ebben csak az a baj, hogy nem ezen múlik. Nem számít,… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Viktor
Vendég
Viktor

19 évesen hajlamosak vagyunk elhinni,hogy ritka bölcs emberek vagyunk,és bölcs döntéseket hozunk. Pedig nem. Még akkor sem,ha ilyen sokat látott,és tapsztalt mint CGM.
Kiégett 1 kicsit,SZERINTEM ennyi az egész.

Paul Miller
Vendég
Paul Miller

Ha meg majd elfogy a pénz, átcsap Michael Madsenbe, aki egy év alatt darál le 20 különböző projektet. 😀

gabysch
Vendég
gabysch

kedves hölgy, nekem a Kick Ass óta szimpatikus, és nem baj ha lassít, mivel nem egy tíz egy tucat “bomba” csaj, ezért nem is jegyzik meg sokan 🙂

Rocky
Vendég
Rocky

annyira bírom ezt a kiscsajt, sajnálom, hogy kiszáll! Remélem, azért hamar visszatér

ezmegaz
Vendég
ezmegaz

jaja, nagyon hiányozni fog
a büdös életben nem hallottam róla 😀

Zsolt
Vendég
Zsolt

Bocs de ki ez a hülye csaj?

Morphus
Vendég
Morphus

Ez kiszáll??Vissza se jöjjön…tucatcsaj 😀

Möti
Vendég
Möti

Reméljük, hogy tényleg észbe kap és elkezd pornózni.

Steewo
Vendég
Steewo

KickAss óta nem sok jó szerepet nyomott azt meg kell hagyni :/ pedig imádom a pofiját!!! ♥

Secur
Vendég
Secur

A cím megtévesztő, a kép miatt kattintottam rá, mert heti szinten követem Chloe-t, így a picike képről is egyből szemet szúrt. Kicsit beszartam majd azt gondoltam, hogy kamu aztán leesett, hogy megint a kedves cikkíró ugratott be minket. No para, erős a kiscsaj, oldott már meg komolyabb dolgokat is. Ha azt mondanám, hogy szimpatikus akkor túl enyhén fogalmaznék 😀 a lényeg, hogy bírom. Hát az alakításai az utóbbi időben elég gyengének mondhatóak voltak, lehet kellett is ez. Reméljük azért nem lesz hosszú a kihagyása.

csak
Vendég
csak

Nem is ertem, ez miert es mitol tema? Volt … nincs, … ez van. Nem hiszem, hogy hianyt jelentene barmiben is.