Meguntad már a Microsoft és a Sony állandó csatározását, netán sehogyan sem tudtál dönteni, hogy Playstation 4 legyen, vagy esetleg Xbox One a konzol otthonra? Messziről jön a segítség, méghozzá egyenesen Kínából, a Fuze Entertainment műhelyéből. Bemutatták ugyanis a Tomahawk F1 névre keresztelt konzoljukat, amiről már áprilisban tudtuk, hogy jönni fog, ráadásul júniusban már a boltokban is lesz. Nem bonyolítják a dolgot időhúzással na, annyi szent.

A négymagos Nvidia Tegra K1-re épülő gép egészen barátságos méretekkel büszkélkedhet, hiszen alig egy 20×20 centis kockáról beszélünk (ami attól függően, hogy a HDD-vel szerelt verzióról, vagy a sima flash memóriás példányról beszélünk, 56, illetve 35 centiméter magas). Nem csoda, hogy sikerült egy ilyen méretre zsugorítani a konzolt, az ugyanis semmiféle fölösleggel nem lett felvértezve, így optikai meghajtóval sem rendelkezik – minden játékot digitális formában tudunk csak beszerezni hozzá.

A konzol egy módosított Android rendszert futtat, ezt leszámítva azonban a két nagy “vetélytárs” tulajdonságaiból lett összeollózva: a rendszer ránézésre egy az egyben úgy fest, mint a Playstation 4 (katt ide, és egyből megérted mire gondolok), a kontroller pedig nagyjából egy az egyben az Xbox One kontrollere.

Nos, ha ez eddig csak egy kényszeredett mosolyt csal az arcodra, az tulajdonképpen érthető, viszont ha rápillantunk arra, hogy mégis milyen programokkal kínál meg minket a Fuse, akkor máris elismerően csettintünk.

Ugyanis nem, nem csupán gagyi mobilos appokkal akarják eladni a konzolt, bizony elég szép felhozatallal készültek. 76 játék érkezik még ebben az évben, és még ennél is több jövőre, a címek közt pedig olyanokat találunk, mint amilyen például a Saints Row: Gat Out of Hell, Assassin’s Creed Chronicles, vagy a Grid Autosport.


Ahogy már írtuk is a megjelenés június (egész pontosan elseje), az ára pedig átszámítva negyvenezer forint körüli összeg. Hogy egyáltalán elér-e Európába a Fuse gépe, és ha igen, akkor mikor, arról egyelőre nincsenek információk.



25 Hozzászólás

  1. “Meguntad már a Microsoft és a Sony állandó csatározását, netán sehogyan sem tudtál dönteni,”
    Értelmes ember az Exclisive-ok miatt vesz konzolt. Pl most az UC 4 egy erős érv a PS mellet de ha pl bejelentik az FH 3-at az meg a Box mellet szól.

    Ennek a Fuze Tomahawk F1 semmi ilyenje nincs és a piacot egyébként is a két nagy konzol és a pc uralják.
    Az Quya is a kukában végezte végül a Sony vette meg. Esélyük sincs a világpiacon max Kínában.

    Válasz
    • Sosem érdekeltek igazán az exclusive játékok az a fanbojok privilégiuma anno a Fallout 3 miatt vettem Xbox360-at mivel klasszisokkal jobban nézett ki a játék rajta sőt 2012-ig kb minden multiplatformos cim.
      Szerintem értelmes emberek nem hater-kednek hanem játszanak és a támogatottságot is figyelembe veszik egy konzol vásárlásánál amiben az MS mindig is jobb volt és a mai napig is élen jár. Legyen szó az ingyenes support-ról vagy a Live-ról ezek közé tartozik utóbbi kb. 10x stabilabb a psn-nél (tapasztalat).
      A másik azt sajnálom aki választani kényszerül Xbox és PS között mert iszonyú korlátolt ’ember’ lehet mivel mindkettő rendelkezik előnyös tulajdonságokkal.

      Válasz
      • Hát igen annyira jól teljesít az xbox one hogy a quantum break 720pben fut rajta az a játék amit kifejezetten rá fejlesztett a microsoft és félre értés ne essék nem vagyok sony fan mert bizony fogok venni egy onet is , de szánalmas mikor egy ember elkezd elfogultan magyarázni egyik konzol mellett ez olyan hogy a ps4nek is számtalan hibája van és nem is fogom azt mondani hogy ennyivel jobb pedig eladások terén jobban teljesít ;). És igen értelmes ember az exkluzív miatt vesz konzolt nem a multiplatform címek miatt az meg h klaszisokkal jobban néztek ki hát nem tudom lehet én vagyok a vak de haverom xboxán és az én ps3am között ugyanannál a játéknál nem láttam semmi különbséget pedig egy 127 cm-es fhd tvn néztem esetleg néhány textúra élesebb de ilyet példának csak egy nagyon elvakult ember hoz fel mint amilyen te vagy

        Válasz
        • Szerintem azért kell választani a kettő közül, mert a legtöbb embernek nincs mindkettőre pénze.

          Válasz
  2. Mad Catz MOJO 4K…

    Válasz
  3. Nem jósolok neki nagy jövőt.

    Válasz
    • anno a playstation 1 nek sem josóltak a nintendo melett pedig ott is voltak harcok rendesen és még is megmaradt mind a 2ő nekem volt mind a 2öm aztán jött a pc számomra és vége lett a konzol korszaknak de emu progikkal még néha nyomom a ps1 vagy a nintendos progikat szintiszta nosztalgiából,szóval soha se mond föleg a semmiböl hogy valamiböl nem lesz valami ki tudja lehet hogy ugy befutt hogy lenyomja a nagyokat!!

      Válasz
  4. 40 ezerért mennyi ilyen kis konzol van? Ha nem a telón akarsz pötyögni már pedig azokra is vannak már jól kinéző játékok, lazán fa*za!

    Válasz
  5. 56 és 35 CENTIMÉTER magas? 😀

    Válasz
    • ahogy mondod 😀

      Válasz
  6. Szerintem jól néz ki majd egy próbát talán adni kellene, kipróbálni és azután ítélkezni.

    Válasz
  7. Inkább 56mm és 35mm magas! Ez rögtön látszik a konzolról és a hozzá támasztott kontroller arányaiból! 🙂

    Válasz
  8. És a játékok pénzért lesznek letölthetőek hozzá,vagy lesz ingyenesen letölthető is?
    Valószínűleg a gagyibbakat ingyenesen is lehúzhatjuk!?

    Válasz
  9. Mi ez a f*s? 😀 Wii kategória…, biztos lehet benne ez az F1 valami, hogy egy androidos rendszerű sza*ra nem cserélek le egy Microsoftos terméket.

    Válasz
    • Mi az, hogy wii kategória? Az, hogy MS terméket nem cserélnél le egy noname-re rendben van. Nade, hogy a Wii-t, a nintendot, ami keresztbe fo*sa az xboxot, mint játékgép(és igen az exclusive kínálata magasan felette van, ami nem csoda, hiszen az MS rendelkezik ilyen téren a leggyengébb felhozatallal), egy ilyennel hasonlítod össze, az gáz.

      Válasz
  10. xbox one kontroller koppintás és ps4 is másolva van nem kicsit…

    Válasz
    • Lehet sőt valóban arról másolhatták csak majd az lesz a gáz ha lenyomja a PS t meg az X boxot is.Nem tartom kizártnak hogy ez fog történni és mivel ezeket csak játékra tervezték ugyebár ha visszatekintünk a Nintendóra meg a Sega konzolokra vagyis játék gépekre nem kizárt hogy a kettő nagynak is ez lesz a sorsa Mert azt figyelembe kell venni hogy ezek csak játékra valók semmi másra és bizony játékok terén az nyer aki a legtöbbet nyújtja Nem úgy mint egy Apple számítógép vagy egy jól megépített PC Persze most jönne a jó öreg bakelit lemez Cd ,DVD vagy Blu Ray hasonlat és az azokban rejlő lehetőségek hogy bakelit lemezt még mindig szívesebben hallgatnak néhányan csak azt is figyelembe kell venni hogy mennyien is.Tehát azért élni fog a Sony meg az Xbox is mert van aki nem fogja lecserélni de ha az új konzol ami ráadásul jóval olcsóbb és könnyen lehet hogy jobb is.De mielőtt bármilyen véleményt nyilvánítunk ahogyan egy korábbi itteni hozzászólásban fontos kipróbálni és utána véleményt alkotni.

      Válasz
      • Soha az eletbe nem fogja lenyomni a nagy konzolokat. A hardware-e a kozeleben sincs egyiknek sem, ergo a latvany messze elmaradat egy ps/xbox vagy egy modern pc-tol. Androidra is keszitenek ma amr kifejezetten szep jatekokat, de messze nem tart meg ott, ahol a mai mainstream platformok. Nem beszelve a tamogatottsagrol, a nagy studiok erre biztos nem fognak fejleszteni. AC chronicles kijon erre, eljen, grafikailag az elso AC felulmulja.

        Válasz
  11. Ki mondta hogy bárki cserélje le erre az xbox vagy a ps konzolját.Ez az uj konzol szerintem igenis versenyképes lehet az ára miatt azoknál a kispénzű szülőknél akik a gyermeküknek nem tudnak megvenniegy 120 ezres konzolt.Sem egy kifutó 70 ezres xbox 360 at.Ezt az árat talán ki tudják szoritani.És a játékok is olcsóbbak lesznek hozzá.Alacsonyabb szinvonal kevesebb pénzért gyerekeknek!!!ENNYI!!!

    Válasz
  12. Hát én a mostani konzolokkal nem sokat foglalkozom, Psx után áttértem a Pc vonalra, DE…Itt szinte mindenki elfelejtkezik egy nagyon fontos dologról, aki a gép grafikai és miegyébb képességeit fikázza (gondolom annélkül, hogy BÁRMI összehasonlítási alapja lenne, hisz sanszos, hogy egy másodpercnyi játékot sem LÁTOTT, nemhogy JÁTSZOTT volna): egy igazi játéknak a grafika EGY eleme (sokszor nem is a legfontosabb)…Sajnos a mostani játékos generáció úgy van kódolva, hogy minden a látvány, és így néha teljesen értelmetlen, idióta game-eket is el tudnak adni csak a látvánnyal, és csak némi játék után derül ki, hogy a szuper külcsíny erőssen felejthető 100-adik bőrlehúzásos játékot takar. Viszont egy igazi játékos a játék egészét nézi, és ha az ötlet, és a megvalósítás jó, szinte kis túlzással egy ” pont kergeti a vesszőcskét” játék is el tudja varázsolni az embert (lsd. indie-játékok). Ez az “értelmes ember exclusive címek miatt vesz konzolt” duma meg szerintem biztos hogy nem olyan ember szájából jött ki, aki maga keresi meg a rávalót, hanem egy “apu-anyu megveszi” típuséból. Ugyanis a legtöbb embernél ezer más helye van a pénznek (főleg egy családban), minthogy épp azt a konzolt vegye meg, amire kijött valami új exkluzív játék…Sokan örülnek, ha egyre jut…Véleményem szerint, HA ez az új konzol tényleg ennyiért kerül piacra (Európában is) és lesznek rá jó játékok (ez az alfája és az omegája az egésznek) akkor nem egyszerűen megveti a lábát, hanem TAROLNI FOG ( ne feledjük el hogy ez az összeg egy alsó-közép kategóriás telefon ára). Emlékezzünk csak anno a Sony Playstation feltünésére…

    Válasz
    • Igen látom azóta is tarol 😀 már le is nyomta a sonyt meg a microsftot, és elmondanám neked még mindig hogy igenis értelmes ember exclusive miatt vesz konzolt vagy ha nem érdekelnek a konzol exkluzívok akkor pc-t vesz mint ahogy te is tetted, ebbol adódóan nem értem minek és most bunkó leszek u.gatsz bele egy konzol témába mikor fogalmad sincs róla mit beszélsz 😀 mikor ps1 volt az utolsó konzol amivel játszottál. Ehhez képest nekem volt szerencsém ps2höz , xbox 360hoz ps3hoz ps4hez és gépem is van , kérlek hadd legyen már kicsit több rálátásom a témára mint neked aki 16 éve pcn tolja a dolgokat mert tudod a psx óta lefolyt pár víz a Dunán 😉

      Válasz
  13. Én már olvasás közben leítram az egészet. Na már most egy játék ára jelenleg konzolon 20 ezer fotint körül teldál konzolon. 6 játék ára egy alapgép.
    Egy ilyen konzolon nem lesz nagy, sőt, szerintem semekkora játékdönping…
    … vagy csak én érzem hogy egy fejlesztőcsapat, vagy egy kiadó bevállalna egy plusz olyan platformot aminek a biztonsági rendszere ( értsd azt telepítesz rá ami jól esik és még módosítanod sem kell a gyári szoftveren ), odaadnák a címeiket? Szerintem men. Pláne hogy a tegra proci miatt külön portolást igényel. És grafikailag sem erősebb az xbox 360 nál.

    Nem hiszem hogy ebben van nagy piac. Hacsak ki nem derül, hogy egy nvidia shield koppintás, ráadásul annyira, hogy képes lesz futtatni a geForce now szolgáltatást. Mert szerintem a jövő konzolja nem meghajtani fogja a játékokat, hanem csak fogadni a streamet, amiért havidíjat fogunk fizrtni. Lásd Netflix, Apotyfy, Apple music, anno az onLive ami már meg is szűnt, de amögött nem állt egy nagy vállalat.

    Válasz
  14. linux alapú emulálással futhatnak a más nyelvezetű játékok van benne lehetőség

    Válasz
  15. Hát nem tudom, az Android még gyerekcipő, de csak mert még kevesen izgultak rá. Mondok párat, ami régebbi táblán is játszható, Edge of Tomorrow, CarX Drifting. Ezek példák, hogy sima OpenGL grafikával is lehet alkotni.
    Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ott az intel mobil i7 és nvidia tegra.
    Már találkozni olyan játékkal, ami támogatja a játékvezérlőket táblagépen, akár OTG, akár BT vagy Wifi.
    Szerintem eljön az idő, amikor az Android játékplatform is ott lesz a trónon. Ja és csendes gyilkos, láttátok már mi grafika van IOS-re? Nos beszarás, az alma nem esik messze…

    Válasz
  16. Sziasztok,

    Hatalmas kapacitás rejlik a mobil szegmensben ( VULKAN API )
    Veszélyes lehet …. 🙂
    De a verseny nekünk csak jó 🙂

    Válasz

Szólj hozzá

Mert a te véleményed számít igazán (ráadásul regisztrálnod sem kell)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Add meg a helyes választ az alábbi összeadásra (CAPTCHA): *