Battlefleet Gothic Armada (2016)




A Warhammer univerzum mindig is hatalams volt és szerteágazó, a táblás játékoktól egészen az AAA-s szoftverekig mindenki megtalálhatta benne a maga számítását, viszont nem volt olyan játék amiben kicsi-gigászi űrhajókat kontrollálhattunk volna. Ezt a hiányt most úgy tűnik,hogy a Tindalos Interactive-nak sikerült betöltenie, nézzük hogy milyen eredménnyel.

Az univerzum mindig is a brutalitásáról és vérgőzös csatáiról volt híres, a legtöbb játék ennek műfaji echójaként fog visszhangzani FPS-ek, MMO-k formájában, de itt egy egész érdekes aspektusból láthatjuk a WH világát, úgy érzem hiánypótló alkotásként. Kicsit féltem tőle,hogy ebből a szempontból fog-e majd működni a Wh-s életérzés, hisz egy űrcsata nem tud olyan brutális és kegyetlen lenni, mint egy RTS vagy egy FPS: bár repkednek a fotontorpedók, durrognak a Nova ágyúk, de úgy semmi extra. Sajnos úgy érzem,hogy a félelmem beigazolódott egy kicsit, és nem tudták a fejlesztők ezt felénk rendesen lekommunikálni, mindjárt mondom is miért. Félre értés ne essék, jók a zenék, klasszak az átvezetők, átjön maximálisan a Wh univerzum esszenciája, marconák a hajók a kikőtőben. A játékot egyébként Unreal engine pörgeti, abból is a 4-es, úgyhogy a látvánnyal és a gépigénnyel nincs is baj. Hogy is lenne nagy gépigény, mikor a csaták 3D-s környezetben, 2D-s navigálással zajlik, amitől egy kicsit gyerekes érzésünk lesz, ahogy a hajók puffogtatnak egymásra,szóval nekem nem volt meg az az érzésem, hogy ezek hatalmas fémszörnyetegek, amik adott esetben akkorák, mint egy lakótelep.

QbpXY7TAzt azonban a harcról tudni kell, hogy számtalan taktikai lehetőségünk nyílik, kezdve azzal, hogy hova rakjuk ki a hajóinkat, milyen formációban támadunk, milyen hatótávú fegyverzetet választunk, vagy hogy eleve milyen hajókat viszünk magunkkal. A hajóknak külön fejleszthető szinte mindene, erősíthetjük a legénységet (jobban navigál,nagyobbat lő az ágyú,stb.),
fejleszthetjük a hajót magát is (fedélzetet, pajzs, fegyverrendszerek, stb.), külön modulokat pakolhatunk rájuk, de ezek mind-mind, ahogy a többi hajó is, csak homloknedvesítő grindolások után lesz elérhető, a hajók dizájnja olyan, mint az Audié, szinte ugyanúgy néz ki mindegyik, csak más méretben. Na de sebaj, ez még nem a világvége. A harcok során használt 2D-s nézet nekem viszont kevés, és szerintem ezzel mások is így lesznek majd, mert hiába a sok taktikai lehetőség, amikor érezzük, hogy ebből bizony sokkal de sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Én megértem, és valahol el is tudom fogadni,hogy a készítők próbálták a táblás játék varázsát visszaadni, és talán ezért hiányzik a 3. dimenzió, de ami egy táblás játéknál egy 4-5 órás partiban a haverokkal jól működik,az nem biztos, hogy a monitoron is megállja a helyét. A csaták típusai változatosak, azok taktikai kezelése pedig szerintem példásra sikeredett, van itt minden ami kellhet, automatizálhatunk fegyvereket, gyors fordulókat vihetünk végbe, az afterburnert rácsaphatjuk, állíthatunk, hogy ki milyen messzire támadjon (3K,6K,9K), sunyulhatunk a csillagködben, hogy meg ne lásson a gaz ellen (nem kell mondanom,hogy milyen lehetőségeket rejt a ki-be ugrálás ezekben a ködökben), sőt azt is eldönthetjük, hogy hol akarunk kezdeni az adott pályán, milyen hajókat akarunk magunkkal vinni. Amikor nem az űrben változtatjuk füstölgő ronccsá a gonosz Eldákat, Orkokat, és a Káosz hordáit, akkor egy körökre osztott taktikai képernyőn töltjük időnk nagy részét, ahol rendszerek és bolygók vannak, itt tudjuk felvenni a zsírosabbnál-zsírosabb küldetéseket, vagy automatikusan kapunk egyet a mi lokális vezetőnktől (Lord Marshalltól), amiért pontokat kapunk, amiket elkölthetünk a fentebb említett fejlesztések valamelyikére. A kampány részben a Birodalmat terelgethetjük, de a skirmish és a multi módban már ott a másik három faj is. Bevallom őszintén, hogy nekem a kampány küldetései egy kicsit egyhangúak, hisz kis túlzással mindegyikben ugynazt csináljuk, nem érzi az ember,hogy ez most egy mentőakció, vagy egy támadás, gyakorlatilag mindegyiknél ugyanaz a metódus. Szerencsére az átvezetők hangulatosak, meg az egész játékra jellemző, hogy ez a rész rendben van.



Egy szó, mint száz, nekem tetszett, mert egy hiánypótló alkotás, no és persze mert WH univerzum, és jó volt elveszni az űrcsaták forgatagában, elpepecselni a széleskörű fejlesztési lehetőségekkel a hajókon. Az azonban nem tetszett, hogy a küldetések egy idő után repetitívvé válnak, és nem érezzük igazán a változatosságot, no és elkéne egy összetettebb tutorial, mert az elején míg nem érzünk rá, hogy melyik hajó mire jó, és hogyan kell velük megfelelően támadni, addig lesznek nehezebb pillanataink, ráadásul nehezebb nehézségi szinten, tényleg rendesen megizzasztanak a missziók.



Ezért szerettük

  • WH hangulat
  • Számtalan lehetőség a taktikázásra

És ezért nem

  • Túlságosan önismétlő kampány

Összefoglaló

Noha nem lett hibátlan, könnyen magával ragad az űrcsaták forgataga.
7.5

Szerintünk

Hangulat - 7.5
Látvány - 6.5
Újrajátszhatóság - 8
Ár/Érték arány - 8

1 Hozzászólás

  1. Vegre egy kimerito cikk a jatekrol!
    Hianyoltam mar!

    Válasz

Szólj hozzá

Mert a te véleményed számít igazán (ráadásul regisztrálnod sem kell)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Add meg a helyes választ az alábbi összeadásra (CAPTCHA): *

Bejelentkezés

Elveszett jelszó

Regisztráció