Baj van Affleck Batmanjével?




Nem terveztem most mélyebben belemenni a képregényfilmek alakulásába, maximum érintőlegesen beszéljünk róla pár szót. Szóval míg a Marvel szekere tulajdonképpen zökkenőmentesen halad (róluk most hirtelen ennyi), addig a DC háza táján voltak és vannak problémák. Az utóbbi években valahogy nem jó érzékkel nyúlnak hozzá a comic részleghez, ha egy hazai hasonlatot akarnék mondani, akkor a DC-t a TV2-höz, a Marvelt pedig az RTL Klub-hoz hasonlítanám. Az utóbbi is ontja magából a közepes felejthetőséget, de azt legalább profi módon és olyan körítéssel (marketinggel, filmes elemekkel ésatöbbi), ami röhögve eladja akár ugyanazt is tizedszer. Búsás haszonnal. Más kérdés, hogy Marvel tájékon legalább néha-néha becsúszik valami kis egyediség, vagy bátor próbálkozás, míg a DC-nél erre nagyon rég nem volt példa.

Sem Snyder Acélembere (vagy BvS-e) nem hozta a várt sikert (legalábbis fogadtatás tekintetében nagyon nem), sem Ayer Öngyilkos osztaga, ez utóbbi talán még nagyobb csalódásnak könyvelhető el, de a Batman v Superman esetében legalább egy hatalmas pozitívumot elkönyvelhettünk, méghozzá Ben Affleck Batmanjét, amit még a Denevérember legnagyobb kritikusai is elismerően fogadtak.

Felsejlett a fény az alagút végén már ami az önálló Batman filmet illeti: Affleck remekül hozza a karaktert és ami hab a tortán: a mozit ő rendezi, azt pedig már régóta tudjuk, hogy Ben bizony ért a rendezéshez. Kezeljük tehát bármilyen óvatosan is a lelkesedést, az azért leírható, hogy látatlanban az új Batman igen jónak ígérkezik.

Bret Easton Ellis (ha valakinek nem lenne esetleg ismerős a neve, akkor tessék villámgyorsan rákeresni és elolvasni pár könyvét, nem fogjátok megbánni) nemrégiben viszont igen baljós pletykákat szállított. Állítása szerint egy fejesekkel eltöltött vacsorán jött fel az új Batman film mint beszédtéma, ahol kifejtették neki, hogy mennyi gond van a forgatókönyvvel (aránylag könnyen kijavítható hibákról van szó egyébként).

Az igazi probléma azonban nem ez, hanem az, hogy a stúdiónál egyáltalán nem foglalkoznak ezekkel a felmerülő gondokkal. Hogy miért? Mert állításuk szerint a nép így is zabálni fogja majd a filmet, a pénz dőlni fog, akkor meg minek erőlködjenek?

Oké, Ellis nem kimondottan gondolja meg hogy mikor mit nyilatkozik és ezt az infót a legnagyobb jóindulattal is érdemes maximum pletykának kezelni, de akkor is. Tegye fel a kezét, hogy ki az, aki az Acélember, vagy akármelyik nem olyan régi DC mozi esetében ne érezte volna azt, hogy nem igaz, hogy nem látták, hogy ez így hülyeség. Hogy ezt nem így, hanem így kellett volna és úgy máris jó. Miért nem foglalkoztak az apróságokkal? Miért kellett ezt ennyire elnagyolni és semmibe nézni a rajongókat?

Hát azért, mert így is milliók mennek és nézik. Hiába az előzetes kritikák, hiába a sorban készülő félkész Snyder filmek, úgyis kasszát robbant a mozipénztáraknál. A stúdiónak pedig csak ez számít. Amíg ez megvan, minek erőlködjenek?


Na ezért félelmetes Ellis pletykája, és ezért nem tudom rávágni azt, hogy ez csak egy hülyeség. Mert van benne ráció, nem is kevés.
[fb_button]

21
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
14 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
ZoliinkvizítorCommanDosGrizzLeeHessteg Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

shazam
Vendég
shazam

Batman v Superman nekem az év legjobb szuperhősös filmje volt.

#hashtag
Vendég
#hashtag

Az már akkor tudva levő volt, hogy baj van Affleck összes Batmanjével, mikor nyilvánosságra hozták a Batman v Superman stábját…

Csaba
Vendég
Csaba

Hat szerintem is job volt, mint az osszes kozelmultbeli agyatlan Marvel tucatfilm egyuttveve.

Goa Gill
Vendég
Goa Gill

Kedves Shazam, Miert volt onnek a BvS a legjobb? Tudod mit atfoglamazom, mert tuti fiatalabb vagy mint en, legalabiss ebbol a hozzaszolasbol kovetkeztetek. Szoval mi a rakert volt neked ez a rohadt hosszu film annyira kiraly elmeny? Abszolut gratulalok a cikk irojanak, es szeretnem megjegyezni hogy nagyobb figyelmet kellene forditanunk erre a mechanizmusra aminek rednkivul karos kulturalis hatasai vannak. A legtobb ilyen film anyagi befektetoje egy percig nem gondolkodik el azon, hogy a termek milyen erteket kepvisel. Azt nezik meg, hogy megterul e a befektetes es tulajdonkeppen olyan sikeres marketing gepezetet uzemeltetnek hogy bizony jo befektetsnek szamitanak ezek a filmek.… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Betheone1
Vendég
Betheone1

ez csak elfogultság….nagyon gyengén nyúlnak a könyvekhez….annyira aprolékosan kéne legalább csinálni mint a marvel… nem tagadom ott is vannak hibák, de azok nagyon elenyészőek

shazam
Vendég
shazam

nekem tökéletesen átjött a Superman hangulat már az Acélember filmnél is, és az kifejezetten tetszik a DC -nél hogy sokkal felnőttesebb köntösben próbálják a nézők elé tárni a DC univerzumot nem olyan gyermekded módon mint ahogy azt a Marvel teszi, mert sajnos nagyon gyengék a Marvel filmek csak popcorn mozira mennek, én azt sem bánom hogy a DC később kezdett, érettebb filmeket tesznek le az asztalra legalább. Amúgy meg én 89 -től egészen a 90 -es évek végéig nagy képregény fan voltam nem újdonságok számomra a szuperhősös történetek sőt igazából a marvel filmek csalódások sajnos többet vártam tőlük, nem a… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

SURFER
Vendég
SURFER

Nekem Ben Afleck mint BATMAN nehezen emészthető volt. Bruce-ként jó volt, de beöltözve…Hááát…a ‘jóllakottnapközis’ pufigyereket nem pedig a hős világmegmentőt személyesítette meg. Valamiért a régi pocakos ‘betmen’ jutott egyembe róla a talán ’70-es években vetített sorozat kisfilmekből. Én még ott ültem a moziban a Michael Keaton féle Denevérember filmen és sokáig Ő volt az etalon. Aztán jött Christian Bale és az a trilógia… szerintem mindent felülmúló szuperhősös film. Érzésre ez hozza legközelebb a filmet az átlag emberekhez. És persze a többi szereplő…hmmm…nem semmi a lista Ben nekem olyan filmekben mint a Felejtés bére vagy a Hull a hó teli-zsák sokkal… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Getit
Vendég
Getit

Hol érettebb a DC felhozatala? A Marvel filmjei, bár nagyon stagnánlnak egy ideje legalább mind tudják hogy micsodák. De a DC annyira más és “cool” és sötét és jóarc akar lenni, hogy teljesen szétbarmolják az összes karakterüket a moziban. Attól nem lesz érettebb valami, hogy tucattal halnak az emberek, főleg nem olyan karakterek keze által, akik ez ellen állnak és álltak mindig. Mivel a Man of Steel esetében én még elnéző voltam, és tudtam szeretni a filmet, úgy gondoltam a BvS is jó lesz, legalább csak annyira. De nem. Nézzük meg hogy miért, ne csak a levegőbe beszéljek. 1, A… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

batman fan
Vendég
batman fan

Én örülök az új batman filmnek. Csak azt remélem, hogy végre benne lesz, ahogy elvesztette a szüleit. Ahogy a vörösrózsa-csokor lassítva belehullik a pocsolyába, esetleg egy elszakad nyaklánc gyöngyei szétgurulnak a nedves macskaköveken, természetesen ez is lassítva. Ezt végre beletehetnék. Továbbá szívesen látnám, hogy hogyan esik bele a denevérekkel teli kútba, és hogy hogyan szedik ki onnan. Jó lenne ezt végre látni a mozivásznon.

Zsolt
Vendég
Zsolt

Az Öngyilkos osztag jobban tetszett, mint a BvS. A Marvel meg már 2008-óta építi fel a szálakat és a karaktereket és vállalhatóbb módon, mint a DC-sek. Szerintem a Marvelnél a látvány is igényesebb. A DC egyedül az Nolan féle Batman-ekkel talált be igazán, a trilógia mindhárom része kiemelkedő lett szerintem és nekem Bale is jobban tetszett Batmannek, mint Afflack. Meg az 1989-es Batman és a folytatása. Ezek jól sikerültek. Jó történet és jó látvány.

Másik Zsolt
Vendég
Másik Zsolt

Amit én fenemód hiányolok a DC féle filmekből, az a képregényes főgonoszok sokszínűsége. Ez mindig is erősebb volt a DC-nél (már amennyire tudom, de elég arra gondolni, csak Batman-nek hány különböző rosszfiúval kellett szembenézni). Erre a kifejezetten nagyívűnek szánt BvS-ben kapunk egy Lex Luthort, akinek sikerült eléggé megosztani a közönséget (bár őszintén szólva nekem semmi bajom nem volt vele), meg egy agyatlan újjáélesztett zombitábornokot, akivel annyi volt a bunyó, hogy lassítva nem történik nagyjából semmi. De az felettébb drámaian. Ja, amúgy nem vagyok nagy Zack Snyder rajongó, márpedig ez teljesen az ő mániája, hát kösz. Miután ő csinálja az Igaszág… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

EdgarFrancz
Vendég
EdgarFrancz

Zack…és nem Sem…de mindegyis!:)

inkvizítor
Vendég
inkvizítor

Batman = Christian Bale. Nolan nagyon magasra tette a lécet a mestermű trilógiával. BvS messze alul múlja és nem lesz ez másképpen a következő Batman filmekkel sem.

Zoli
Vendég
Zoli

Szerintem a BvS nagyon nem hozta amit vártak tőle! És személy szerint nem erőltetném Ben Affleck féle Batmant! Ahogy Inkvizitor is említette a mérce magas volt ! Szerintem elég gáz, hogy ezt a mércét meg sem próbálják megugrani! Bár szó ami szó TUTI én is elmegyek ezután is megnézni! Ugyanis a képi világ NAGYON ott van, és a sztori sem rossz!