Az év elején már forog a Deadpool 2




Jött, látott és győzött: a szuperhősfilmek piacát idén egyértelműen szájhős barátunk, Deadpool uralta, a film sikere pedig mindenkit, még a stúdiót is meglepte. (megdöbbentő számok következnek: a nem egészen 60 millióból forgatott film bevétele jelenleg 778 milliónál jár). Ez utóbbira azonban jellemző, hogy általában gyorsan kapcsol: ha netalántán egy aranytojást tojó tyúk kerül a keze közé, akkor addig eteti, amíg az potyogtatja a kis golyókat. Pontosan ez a helyzet a Deadpoollal is.

Gondolom senkit nem lepett meg a hír, hogy jön a folytatás, igaz? Az már egy kissé szokatlan, hogy ezúttal a kivárás legkisebb jelét sem mutatja a stúdió (az a stúdió, amely évekig nem adott pénzt, hogy elkészülhessen a film) és a szokásos kihagyunk egy-két (esetleg három) évet a következő rész előtt recept helyett ezúttal addig ütik a vasat, amíg meleg, így hát jövőre már érkezik is a folytatás, jön a Deadpool 2, aminek a forgatókönyve ugyan még nincs teljesen készen, de rajta vannak a srácok az ügyön és az előzetes hírek szerint ezúttal sem lesz kispályás az őrület.

Természetesen mindenki visszatér, aki számít, Ryan Reynolds mellett (akinek nagyban köszönhető, hogy végül is elkészült a mozi) Tim Miller is visszatér majd a rendezői székbe, de Paul Wernick és Rhett Reese is felszállt a hajóra, nekik köszönhetjük az első forgatókönyvét és szerencsére a másodikét is.

Hogy pontosan milyen irányba kanyarodik majd a történet, az még egyelőre természetesen hétpecsétes titok, hogy lesz-e valami a Cable szálból, vagy sem, az még a jövő zenéje, mindenesetre ha lehet hinni a pletykáknak és tényleg Stephen Lang ugrana be, az nagyon ütős lenne, ezt jelzőt már látatlanban odaígérjük a Deadpool kettőnek.


Hogy egész pontosan mikor látogat el a mozikba újra kedvenc eszement szuperhősünk, az még nem tisztázott, de a tervek 2017-ről szólnak. Hogy sikerül-e tartani ezt a szűkös menetrendet, vagy átcsúszik a Deadpool 2 2018-ra, az hamarosan kiderül. Mindegy, mi várunk, mert van, amire megéri várni.
[fb_button]

14
Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar
8 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
HalezunSzinkópaAzAkiOdafigyel:cHováth BalázsGabe Recent comment authors

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Bilang
Vendég
Bilang

Stephen Lang

Anonim
Vendég
Anonim

Nagyon várom már a a második részt de várok rá inkább többet mind hogy össze csapják s ne legyen méltó folytatása az elsőnek!! sok sikert az egész stábnak !!!!!!

Cable
Vendég
Cable

A mozisban a stáblista végén van erről szó, hogy mi lesz a második részben.

https://www.youtube.com/watch?v=3aYp-pJO9FA

Hogy teljesen érthető legyen a jelenet itt az eredeti amit utánoz, kifiguráz:

https://www.youtube.com/watch?v=T1XgFsitnQw

Gabe
Vendég
Gabe

Helló!!! Szerintem jó film volt!!! <> Érdeklődéssel várom a II.-ik részt!!! Mert a — > (Kb.80%!) — > akiknek tetszett és a (Kb. 10 – 10%!) — > akiknek nem tetszett és akik ‘úgymond’ nem foglaltak állást vagy csak annyit, hogy “Hááát!!! 1 – szer meg lehet nézni!” Tehát semlegesek! de általánosságban sok helyen, sok hozzászólást elolvasva nekem az jött le, hogy abban majd mindenki (Kb.99,9%!) 1 – et értett, hogy mindenképp formabontó volt ez a film és természetesen sok – sok, egyéb, más mellett ez volt az ami miatt kiemelkedőnek tartom sokad magammal egyetemben ezt a filmet és remélem,… Tovább is van (hozzászólás lenyitása) >>>

Hováth Balázs
Vendég
Hováth Balázs

Jön, de minek…

AzAkiOdafigyel:c
Vendég
AzAkiOdafigyel:c

Deadpool nem szuperhős ahogyan ő is mondogatja a film alatt…

Szinkópa
Vendég
Szinkópa

A 2. részben biztos leraknak egy kábelt! Az elsőben csak az zavart, hogy hibátlan volt!

Halezun
Vendég
Halezun

A nézők egyik felének nagyon bejött a másik fele viszont agyatlan baromságnak tartotta az első részt. Köztük jó magam is.Nem hinném, hogy a második rész hasonló sikereket érne el. Még a karakter szimpatikus is volt, de maga a film egy nagy 0. Néztem moziban, de nagyon nem tetszett.Megpróbáltam itthon is, na akkor már végig se tudtam nézni. Ha valamit a média felkap az emberek bekajálják.Ennyi a nagy titok. Éljenek a reklámok