Anomalisa (2015) – kritika




Charlie Kaufman egyike azon keveseknek, akiket nem szükséges dicsérgetni, mert a munkája beszél helyette. Olyan filmek forgatókönyvét köszönhetjük neki, mint az Egy makulátlan elme örök ragyogása, az Egy veszedelmes elme vallomásai, vagy az Adaptáció. Ami igazán naggyá teszi ezeket a sztorikat, az az egyedi látásmód és a semmihez sem hasonlítható atmoszféra. Míg azonban íróként sikeres, rendezőként nem igazán jött össze a bemutatkozása Kaufman-nak, bár véleményem szerint a Kis-nagy világ is egy remek alkotás volt, a kritika nem esett tőle hasra, így az első direktori munkáját nem követte több, egészen mostanáig.

Ez lenne az Anomalisa, ami először hangjáték-színdarabként jelent meg, és Kaufman álnéven adta ki: Francis Fragoli-ként. Itt pedig meg is kezdődik a minden mindennel összefügg összetettség, de talán ne rohanjunk ennyire előre. Stop-motion animációs filmünk főszereplője egy ügyfélszolgálatos, aki már nem hisz abban amit csinál. No nem a harácsoló világ vette el az életkedvét, hanem az, hogy mindenkit egyformának lát, így pedig nehéz egyénként megszólítania a leendő vevőket. Ez nem egy metafora, mielőtt még félreértenétek: tényleg mindenkit egyformának lát, ugyanolyan arccal, és hanggal. (lábjegyzetként: a Frégoli-szindróma egy olyan betegség, ahol a páciens azt hiszi, hogy mindenki más tulajdonképpen egy személy, aki így álcázza magát)

Ez alól az egyetlen kivétel Lisa, akivel egy konferencián ismerkedik meg kerülnek közelebbi kapcsolatba (értitek…ő az anomália a főhős világában…Lisa.. Anomalisa). Hogy aztán majd mivé fejlődik a történet, azt meghagyom nektek, ennyi információ úgy hiszem, hogy épp elég megtekintés előtt.

Ami nagyon magával rántja a nézőt, az megint csak a kaufman-i utánozhatatlan hangulat, noha ezúttal talán a szokottnál is borúsabb és lehangolóbb az atmoszféra (félre értés ne essék egy pillanatra sem: ha meseként is tekintünk a filmre, mert animációs, akkor mindenképp felnőttmeseként kell kategorizálnunk), de miután elérünk a végére, természetesen a mű szépen felépítkezve összeáll egy nagyon szép egésszé, amin bizony elkalandoznak majd a gondolataink napokig, de akár hetekig is.

A szemem még a szokottnál is kevésbé kereste a hibákat – amúgy sem szokásom a hiányosságokra fókuszálni, inkább a pozitívumokat keresem, így nagyon nem is tudok mit felhozni a film ellen, leszámítva a hosszát. Ugyan csupán másfél órás, de nagyon érződik rajta, hogy egy háromnegyed órás filmnek szánták eredetileg, így néhol erőszakosan nyújtani kellett a dialógusokon, de összességében ez sem zavaró, noha észrevehető.


Az Anomalisa egy igazi különleges filmélmény, olyan, ami nem jön szembe minden évben az emberrel. Mint ilyen, azt kell mondjam, hogy a megtekintése majdhogynem kötelező, hisz egy különlegességet akkor is megkóstol az ember, ha esetleg látatlanban úgy gondolja, hogy nem szereti.
[fb_button]

Szólj hozzá! Számít a véleményed és regisztrálnod sem kell!

avatar

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .